1. Nem tájékozódik hiteles hírforrásokból, viszont ki nem hagyná a HírTv-t, vagy a közmédia által sugárzott műsorok megtekintését.
  2. Általában Tibi atyát posztol (Hofinak különben sem volt humorérzéke), vagy vicces képeket állatokról, növényekről (lehetőleg erdélyi kötődésűeket).
  3. Rendszeresen osztja a mindenegyben blogot, a ripostot, az alfahírt és a napimigránst (csak úgy keresztényi szeretetből).
  4. Mindenért Gyurcsány, a szocik, a liberálisok, Soros György, a demokraták a hibásak, na meg az Egyesült Államok és Izrael.
  5. Retteg a menekültektől, azt hiszi, hogy valakik módszeresen elfoglalják az országot, aminek a hátterében ugyancsak a gaz amerikaiak és izraeliek állnak, na meg a nyugat úgy unblokk.
  6. Orbán Viktor szent és sérthetetlen, meg se hallja a tényekre alapuló negatív kritikákat, ezzel kapcsolatban nem oszt meg egyetlen bejegyzést sem, például itt a Facebook-on (valószínűleg azért, mert úgy gondolja, hogy aki kritizálja ezt az új rendszert és annak vezetőjét, az a nyugat által agymosott hazaáruló).
  7. Rendszeresen eljár templomba, lehetőleg katolikusba, keresztet hord a nyakában, miközben egyetért azzal a jobbikos elgondolással, hogy a cigányok szaporodását le kellene lassítani. Soha nem emeli fel a szavát a jobbik ellenében, úgy hiszi és érzi, még mindig jobb ma egy náci, mint holnap egy demokrata (akarom mondani gaz komenyista baloldali).
  8. Rajong Erdélyért és a busójárásért, a népviseletért és hagyományörző, konzervatív szemléletű úgy és abban a formában, hogy kizárja az életéből a nyugatias dolgokat, még akkor is, ha azok amúgy jók és érdekesek lennének.
  9. Nem tartja különösnek és zavarónak, hogy miközben az ápolók, dadusok, kisemberek 100 ezer forintnál is kevesebbet keresnek, addig Orbán és családja kastélyokat vásárolgat. Ez abszolút normális a számára, vagy szándékosan nem vesz róla tudomást, valószínűleg azért, mert mélyen magában érzi, hogy ezeket a dolgokat lehetetlen lenne kimagyarázni.
  10. Kereszténynek hiszi magát, miközben pont a keresztényi eszmék ellen vét (simán megfojtaná azemútnyócév "balos" figuráit, vagy belelövetne a háborús övezetekből menekülőkbe, az se baj ha éppen egy terhes nőről van szó).
  11. Nokiásdobozt kiállt, miközben nem látja Habonyt, vagy Felcsútot.
  12. Régimódi, nem tartja jó ötletnek ha a gyerekek, vagy bárki idegen nyelvet tanul, mert attól fél, így többen elmenekülhetnek a süllyedő hajóról.
Persze az eszébe se jut, hogy az országnak kellene jobban teljesítenie, akarom mondani eszébe jut, hiszen szerinte ilyen anyagi fellendülés, mint amilyen Orbánnak köszönhető, még soha, de soha nem volt tapasztalható. Áldja meg a Szentlélek az ő Viktorkáját, meg a Szűzmária is segítse az útját - gondolatvilággal kel, s fekszik nap mint nap, reggel és este. Aki magára ismert, annak üzenem: nincs, nem létezik Habony Árpád, se Andy Vajna, se Poltné se senki és semmi ami zavarba hozhatná ezt a csodálatos világot! Ámen!
(Forrás: R.Á. Facebook)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.