Ön, mint az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának valamikori elnöke nyilván tudja, hogy Adolf Hitler vegetáriánus volt, és mint ilyennek ökológiai lábnyoma tiszteletre méltóan kicsi volt, emellett szuper autópályákat építtetett, bizonyára ön is hasított rajtuk, a Führernek továbbá döntő szerepe volt a korabeli Európát sújtó munkanélküliség felszámolásában is. Igaza van tehát Pintér Jolánnak: „senkinek a munkássága nem fehér és fekete”.

Bayer Zsolté például mocskos.


Idéznék egy részletet Dr. Szabó Zsolt ügyész perbeszédéből, amely 2013. május 22-én a Budapest Környéki Törvényszéken hangzott el a roma családok sérelmére elkövetett támadássorozat perében:

„Testvérével ellentétben K. Árpád elhárította, hogy az általa elismert bűncselekmények indítékáról számot adjon, azonban a legelső nyomozati kihallgatásán nyilatkozott arról, hogy a galgagyörki magyar család elköltöztetéséről szóló, Bayer Zsolt által készített hosszú televíziós riport nagyon felháborította, többször is megnézte. K. Árpádnak e nyilatkozata megerősíti K. István állítását a galgagyörki helyszín kiválasztásáról, továbbá az indítékról is fontos információkkal szolgál. A K. testvéreket a bűncselekményekre indító ok kezdeti cselekmények alatt alapvetően a megtorlás volt, mivel a törvényes eszközöket elégtelennek tartották a rend helyreállítására. K. Istvánnak több másik kijelentése is igazolja, hogy az önjelölt rendcsinálói szerepkör betöltésére törekedtek.”

A galgagyörki helyszínen még csak a gyerek ágyába fúródva találtak sörétet, nyolc hónappal később, a tatárszentgyörgyi merénylet után, már Cs. Róbert és négyéves fiának tüdejéből kellett kipiszkálni az ólmot a törvényszéki boncolóknak.
Ön és a magyar kormány tevékenységét figyelve egyre többet gondolkodom azon, miről lehetett ott szó, annak idején a Bibó kollégiumban. Nehéz elhinni, hogy nem látja be: Bayer Zsolt nem újságírással foglalkozik, hanem uszítással. Az uszítás pedig hasonlóan például a kútmérgezéshez, a markecoláshoz és spionkodáshoz kifejezetten sunyi tevékenység. A sunyiságot és az aljasságot nem érdemes lovagkereszttel jutalmazni, egyszerűen azért, mert ezeknek az emberi minőségeknek nincs semmi köze a lovagiassághoz.

Nekem nincs lovagkeresztem, kitüntettek viszont egy Érdemkereszttel. Nem Öntől kaptam. Bayer Zsolt állami kitüntetése elleni tiltakozásom jeléül mégis Önnek küldöm vissza. Dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!

Tisztelettel,
Fliegauf Bence

2 megjegyzés:

  1. Nekem 1997-ben ajánlották fel - a Horn-kormány idején - az állami kitüntetést. Mint volt politikai elítéltnek erkölcstelen dolog lett volna egy olyan kormányfőtől átvenni az elismerést, aki miniszter volt a bebörtönzésem idején. - Ez is egy lehetséges megoldás azoknak, akiket valakik valamiért az eljövendőben kitüntetnek.
    Mindazonáltal egyetértek azokkal, akik nem óhajtanak egy névsorban szerepelni az újnáci Bayer Zsolttal.
    Üdvözlettel: Szemenyei-Kiss Tamás,nyugd. újságíró

    VálaszTörlés
  2. Így, ahogyan olvasom. Nem mindegy ki adja, ahogy az sem, kik vannak més a listán.

    VálaszTörlés

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.