Tisztelt őrnagy úr!

A segítségüket szeretném kérni, ha meg nem sértem ezzel Önöket.

Úgy két vagy három napja letettem valahová a szemüvegemet és azóta sehol sem találom. Számomra ez rendkívül kínos, mivel mint azt Önök is jól tudják, erősen rövidlátó vagyok, ami nagyon megnehezíti a keresést.

Nagyon megköszönném, ha a lehallgatási jegyzőkönyvekben utánanéznének, hátha szerepel valahol valami utalás az említett tárgyra.

A képeken, amiket rólam készítettek gyakran szerepel, amint éppen rendeltetésszerűen használom.

Az éjjeliszekrényemen van egy olvasólámpa, amelybe szíveskedtek egy R58l2I típusú lehallgató berendezést elhelyezni. Általában ennek közelében szoktam lerakni, de most nincs ott.

Felhívnám a figyelmüket arrra, hogy a fürdőszobában felszerelt lehallgató berendezésük valami miatt erősen gyengélkedik. Nagyjából óránként villan egy hatalmasat, majd iszonyatos hangerővel eljátssza a Radetzky-Marsch-ot, amivel a frászt hozza rám. Holnap 15.00-ig ígérem nem fogok itthon tartózkodni. Bőven lesz tehát idejük elpiszmogni a javításával. Legalább a hangerőből szíveskedjenek egy kicsit visszavenni.

Az őrnagy urat talán érdekelheti, hogy a vízvezeték javítása közben rábukkantam egy 1982-es mintájú, szovjet gyártmányú poloskára. A maga idejében csúcskategóriás termék lehetett, mivel mindössze 3 kilogramot nyom. Ha nem sértem meg vele az őrnagy urat, szívesen Önnek ajándékoznám. Robosztus szerkezetről van szó, ezért kérem bánjanak vele óvatosan, nehogy valami kárt tegyen Önökben.

Nagyon hálás lennék, ha rábukkannának a szemüvegemre. Ez az Önök szakmájában valódi sikerélményt jelenthetne. Segítségüket előre is köszönöm.

A pótszemüvegem miatt iszonyatosan szaggat a fejem, egy újra, amint azt Önök nálam sokkal jobban tudják, sajnos jelenleg nincs pénzem.

A hűtőben találnak megfelelő mennyiségű sört. Ennyit talán a szolgálat is megenged Önöknek.

Megértésüket köszönöm.

Kérem az őrnagy urat, szíveskedjék átadni üdvözletemet a tisztelt munkatársainak. Őszintén hálás vagyok kitüntető figyelmükért. Éjszakai horkolásommal remélem nem zavarom meg túlságosan a nyugalmukat.

Az értékes, szovjet gyártmányú lehallgató berendezést a mosogató mellé tettem. Remélem megnyeri az őrnagy úr tetszését. Szerintem csinos kis dög. Figyeljenek oda, miket mondanak a közelében, mivel feltehetően még most is működik, de fogalmam sincs arról, jelenleg kik hallgatnak le vele.

Újabb
Nincs újabb cikk.
Régebbi bejegyzés

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.