Neves látogató érkezett Csenyétére a BAZ megyében található kis községbe. Kampány időszakban vagyunk, ezért aztán senki nem csodálkozott azon, hogy Budapestről, rögtön Bécs után, LÁZÁR JÁNOS miniszterelnök helyettes tett teljesen váratlan kampánylátogatást ebben a kis faluban…

Állnak az emberek – szemmel láthatóan mind sötét alak – a világítás miatt így látszik. A négyszáz fős faluban mindösszesen hatan vallották magukat magyarnak, a többiek mind roma kisebbséghez tartoznak. Papírjuk is van róla, regisztráltak is. Erről, a látogatást szervezője Lázár Jánost bizonyára elfelejtette tájékoztatni. Az biztos, hogy mos nem KÜBEKHÁZÁRA érkeztek, amelyet olyan nagyon lenézett. Jelen esetben a FIDESZ politikai rendszerének igazi oldalát láthatja – benne azt a munkát, amit maga sem végzett el – közel nyolc év alatt… Csak néz előre, látni nem sokat lát. Menekülne, de már nincs hova, merre. A faluba csak egyetlen út vezet, azt is kátyúsor borítja, ha sietne, a drága kormányzati autó tönkremenne, - inkább marad…

Tisztelt Választóim, Polgártársak! - Mégsem kezdheti úgy a mondókáját, hogy büdös cigányok, tán meg is lincselnék, attól pedig nagyon fél…

Azért jöttem ide Önök közé, hogy elmondjam, hogy Magyarország ismét válaszút elé érkezett. Eljött az ideje annak, hogy döntsünk, döntsenek Önök is az ország, és saját jövőjük felől. Tudom, Önök is nézik esténként a televízió híradóját, és elszörnyednek akkor, amikor azt látják, hogy az Afrikából, Ázsiából érkezett MIGRÁNSOK elárasztották a nagyvárosokat Európában. Láthatják, hogy ez a tömeg – amit a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt – olyan nagyon próbál védelmezni, miként rombolja le azokat a kulturális értékeket, amit a fehér ember, évezredek, évszázadok során felépített magának. Jönnek, hozzák a muzulmán hitet, ahol nincs értéke az lányoknak, asszonyoknak, de még a gyermekeknek sem, mert sorra erőszakolják, rabolják ki vendéglátóikat. Borzalom, ahogy viselkednek, rombolnak, szemetelnek és rongálnak mindent, amit kezük elér. Sok közöttük a terrorista, akik ártatlan emberi életet ontottak ki már eddig is…

Önök, itt élnek, ebben a csodálatosan szép környezetben, ahol a kakas kora hajnalban kukorékol, jelzi az időt, hogy indulni kell munkába.

– Felröhögnek az emberek. – Dik má! Ez a manus nem tuggya, hogy itt nincs kakas évek óta, de még tyúk sem? Milyen munkárú beszél?! Nincs iskola, nincs orvos, de patika se! Még a pógármester is más falubú gyün, hetente egyszer. Hozza a segijt oszt már megyis, mert fél, hogy valamit kérni akarunk!
Nevetnek, vagy röhögnek, de Lázárt nem olyan fából faragták. Kivágta magát KÜBEKHÁZÁVAL kapcsolatban is, most sem esik ki a ritmusból…

- Jönnek majd a MIGRÁNSOK, akiknek nem fog tetszeni az, amit itt látnak. Építeni akarnak majd házakat, az utat kifogásolnák, és még villany is jöhetne, amit az ELIOS szerelne fel. Tudják, a főnökük Orbán Viktor veje. Ő a miniszterelnöke Magyarországnak…!

– Oszt akko - itt is lopnának még tőlünk is?! – kérdezi egy hang. Nekünk má nincs semmink! - Villany is csak adig van, amíg a TV működik, de 23 órakor kikapcsóják, me takarékoskodnak. REZSICSÖKKENTÉS Csetényei módra?! Na, abbú se kérünk!

Dik má! Új házakat?! Utat? Há vóna olan bolond aki eszt beválaná? Vóna nekünk is fürdőszobánk, igazi villany petró helyett?! Az úton nem vónának kátyúk, nem törne el a kocsi tengelye? Nem esnénk bele nyakig esténként?! Vóna rajkónak cipő a lábán?! Ettű kéne féni?! Ez a manus nem normális..! Hunnan szabadút vajon? Oszt láttuk Bécsben mekora a tisztaság. Hát ott viszik a szemetet, itt meg csak félévente egyszer, aszt sem mindenhonnan. Mért kelene féni azoktú a turbánosoktú? Olan szép ember volt a TV-be, meg az INTERNETEN. Az uccák tiszták, az emberek rendesen felöltözve, mennek a dógukra – me nekik van olan is. Mi megmá nyóc éve csak a közmunkán vagyunk az árokparton hidegbe, melegbe, nopon, szélben meg esőbe…

Még papunk sincs, meg templomunk se. Minek? Inkább eltüzetük a padokal együtt me fát nem adtatok, csak loptatok. A papotis ezavartuk, me a szószékrű áldota az Ozorbánt..Óvassuk, lássuk ám a NYETEN!... Az a Viktor is ránkmonta, hogy migráncsok vagyunk. Nehogy má rászavazzunk. Oszt Jani úr! - Hozott valami kis enivalót a gyerekeknek? Gyün a Húsvét, oszt se kenyér, se hús, de még tojás sincs. Hát hogyan szavazunk a FIDESZRE?!... Ezeket a házakat valamikor mink építettük kalákában, amikor még vót munka a bányába, meg az acélműbe. Megbecsüt embereknek montak, vót fizetés és vót tisztelet is. Amíg mi dógoztunk, építettük az országot, adig maguk tanútak ingyen, oszt most minket hínak migráncsnak, meg tolvajnak.. Nem ég a pofájárul a bűr?! Ide gyün hazudozni meg kampányolni.

– Korteskedik, de semmit nem hozott csak a dumáját. Ki hisz még ezeknek it?! Aszt hiszik, hogy az Erzsébetjegyel kiszurhassák a szemünket?! Ezerszer többet loptok el gazemberek!

- Emberek! Ez a Manus szélhámos! Ne higyetek neki. Ha gyünnek azok a migráncsok, felépítik a falut, lesz jó utunk, tán még templomunk is! Mié kéne féni azoktó, akiket ezek megaláznak? Mi befogagyuk üket szeretettel, hozzák pízt , végre mi is emberként élhetnénk! Képzejétek el, hogy lesz új házunk, hideg, meleg vízel, vilanyal. Lesz ovosi rendelő, iskola és a gyerekeinkből még úr is lehetne. Ezek meg ott Pesten csak loptak, átvertek minket, se píz, se kenyér, se munka! Mitakar ez itt? Mié hazudozik? Láttuk, hogy KÜBEKHÁZÁVAL is beéget, ide meg véletlenül hozták, hát beszél a vakvilágba. Én felvettem mindent az okostelefonommal, oszt hónap eküldöm a facbokra. Óvasák má el, hogy miket mesét ez a Manus!

Lázár Jánost kísérői gyorsan betuszkolták az autóba, és még a teljes sötétség beállta előtt megléptek Csenyétéről. Egyikük az egyik viskó falára azért biztos, - ami biztos, kiragasztott egy fotót róla. Na, most az tartja a ház falát, nehogy összedűljön…

Miközben távolodott az autó, behallatszott, ahogy az asszonyok énekeltek neki, vagy róla.

Csak a nézését, a járását, a csípőjének a ringását..

A polgármester asszony szeme sarkából törölgette könnyeit. Eljött ide hozzájuk a miniszterelnök helyettes riogatni, és lám, a változásokat hallva a nyomorgó, éhező és szomjazó emberek örömükben sírnak, nevetnek, énekelnek!

Tűnjön el, ez a rablóbanda és végre jöjjenek azok a MIGRÁNSOK és végre legyen víz, villany, normális úthálózat, iskola, orvosi rendelő, községháza, állandó termelő munka, és biztos jövedelme az itt élő embereknek! Ha ennek az az ára, hogy LÁZÁR szerint be kell fogadni őket, akkor legyen… Itt már rosszabb biztosan nem lesz. A FIDESZ a nyomort konzerválta. Most meg még riogatnak is, ami a pofátlanság teteje…

Vót egy falugyűlés, -írta a barátom. It vót ez a lézer Jani, oszt beszét itt minden marhaságot, mi meg kiröhögtük! Tudod kifog rájuk szavazni? Talán az mafla, Farkas Flóri, aki idese mer gyűnni, me agyonverník a romák…

Csumidázlak öreg Barátom! Ha akarod írd meg, me Te ahó értesz, mi csakel mondtuk, ami it történt! Majd szavazunk ara, akit a pógámester aszony javasol. Me bene még megbízunk.. Igaz, nem tugyuk, hogy az MSZP majd mitad nekünk, de reménykedünk aban, hogy mégiscsak gyünnek a turbányosok oszt megvátozik az életünk.! Má nagyonideje vóna..!

Közeledik a választás még ott a távoli vidéken is. Csak remélni tudom, és merem, hogy a legszegényebbek, akiket a FIDESZ a társadalom szélére sodort, végre észhez térnek és nem adják el magukat egy tál lencséért. Nem hisznek azoknak, akiknek sanyarú sorsukat köszönhetik...!

Ki tudja, a királyi TV miért nem számolt be erről az eseményről?!
Bár KÜBEKHÁZA emlegetése után nem csodálkozom ezen sem..!
Most, a romáktól kapott egy kis fricskát!

Budapest, 2018. március 09.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.