Egyik barátom olvasott fel egy mondatot, ami egyszerű feledékenység okán hiányzott mai világképemből. Mondhatni megvilágosodtam cseppet megint:

„A tőke tulajdonosai úgy befolyásolják a munkásosztály igényeit, hogy az drága hiteleken vásároljon lakást, házat és technológiai eszközöket; amíg a vissza nem fizetett hitelek a bankok csődjéhez és ezen keresztül államosításukhoz vezetnek, és így az állam a kommunizmus felé vezető útra lép.”

(Karl Marx – A tőke, 1867)

A módszerváltás után szisztematikusan elkezdődött a ma már szemmel látható károkat okozó hitelek feltételeinek előkészítése. A végleges lehetőséget az Orbán Viktor fémjelezte kormány teremtette meg. Ők a leváltásuk előtti választás előtt, január elsejére ki is plakátolták - szokásos cinizmusukkal - „A bank mindent visz!”. A plakáton sötét öltönyös férfiak, sötét kosztümös nők és egy rulettasztal szerepelt.

A többség azt hitte: ez csak vicc. Mára már tudjuk, hogy nem.

Mindemellett azt látom, hogy gazdasági témák oktatására olyan alapítana iskolákat, akinek szemmel láthatóan semmi érzéke nincs a témához, a tudását is inkább könyvekben tartja. Marx Károly szobrát viszont eltávolították az évtizedeken át róla elnevezett egyetemből.

A legszebb ráadás, hogy milliókat költenek az országban kommunizmus kutatásra, miközben bőven elég lenne visszaemlékezni a fenti mondatra.

Igaz, Marx a rendszert nem statikus pillanatképben ábrázolta, hanem a dinamikáját próbálta megérteni, és megértetni, ahogy az a történelemben alakul. A rendszerparadigma nagy úttörője és hasonlíthatatlan mestere volt. Egyszerre, egy személyben közgazdász, szociológus, politológus és történész.

Míg akiknek illene emlékezni csak a valamikori Foxi-Maxi „egyetem” érdekhallgatói voltak, így sajátzseb érdekeik okán megpróbálják újólag feltalálni a spanyolviaszt.

Nekem pont ez a mondat hiányzott a kerek egészhez. Tanulmányaimat ugyan más irányban végeztem, de sokak sajnálatára sokfélét olvastam. Ráadásul a memóriám is hibás, mert túl sok minden ragadt meg benne.

Ennek okán látom:
  1. Hivatalos körökben egyre erősebben terjed a terror és a bűnözés.
  2. A tudományos-fantasztikus irodalomból valamikor megismert chipek már készülnek.
  3. (A mágia újjáéledt. Akinek van hozzá szeme az új pénzeken is látja ennek nyomait.)
  4. (Egy szinte kiirtott, elfeledett, jelentősen lerombolt nép tanácsa már évekkel ezelőtt megalakult. Ennek hamarosan jelentősége lesz, példamutatásuk okán.)
  5. Itt lép be a képbe az idézet: kőkeményen kommunizmust kívánnak építeni azok, akik jobboldaliaknak, jobboldali vezetőknek kiáltották ki magukat. Azt a kommunizmust, amely eddig nem tudott megvalósulni soha, csak egyes érdekkörök próbálták kiforgatni a valóságot, mint a szavakat szokták.
  6. A munka alapú társadalom valójában a céges rabszolgaipar. Az első leendő rabszolgák hitelek révén kerülnek ebbe a körbe. A néhány százezer, munkáját, lakhatását privatizációval vesztett ember már nem számít.
  7. A rabszolgaképzés ezerrel folyik az iskolákban, része a külföldön dolgozni kívánók gyerekeinek családtól elszakítása is, amivel az állami gondozottak száma gyarapodik. (Romániai módszer volt a Ceaușescu időkben. Lehet nem véletlenül titkos a kormány és a parlamenti tagság állampolgársága.)
Elhiheted, szép hosszú litániákat tudnék írni erről, de remélem nem várod, inkább elkezdesz gondolkodni a helyzeteden.

Segítségül még egy gondolatsor a módszerekről:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.