23:42
0
Mondhatjátok nyugodtan, hogy egyszerűen trehányul figyelmetlen vagyok, de bevallom, nem szokásom az igazolványok lejáratát fejben tartani. Különösen igaz ez a személyi igazolványomra, mely már 1983 óta remekül szolgált.


Valamikor réges régen, még jóval a kártya megjelenése, sőt az azt megelőző rendszerváltás utáni első lapozós típus előtt jó alaposan meghosszabbították a lejáratát: 2010 valameddig. Azóta az volt a tudatomban, nagyon sokáig érvényes.

Tévedésemről a bank világosított fel, mivel nem tudtam se pénzt felvenni, se átutalni. Utóbbit még neten se. A tanácsuk: keressem fel a legközelebbi okmányirodát.

Nosza elutaztam oda. Egy pillanat alatt megtudtam, két hetes előjegyzés dívik felénk a témában, de felesleges előjegyeztetni magam, mert születési anyakönyvi kivonat is kell. Azt meg csak a születési helyemen kérhetem.

Persze elutaztam a születési helyemre is másnap. Ott bementem az okmányirodába, ahol az illetékes információs felvilágosított:
  1. Kell a születési anyakönyvi kivonatom, amit az itt felvett jegyzőkönyv alapján az illetékes népességnyilvántartótól kapok meg.
  2. El kell menjek beszerezni a személyi számom igazolását.
  3. Be kell szerezzem a házasságlevelem, vagy a válást igazoló okmány másolatát.
  4. Szükség lesz a gyerekem (már felnőtt) anyakönyvi kivonatára is (ő is másutt született).
Itt nagyjából - Antistress premizált életmódprogram ide, vagy oda - körülbelül egy fortyogó teafőzőre emlékeztettem belülről. De az egy életem - egy halálom elv alapján sorszámot kértem.

Sorszámommal nem keveset vártam, viszont sikerült ahhoz az ügyintázőhöz kerülnöm, aki előttem igen hosszan rendezte egy másik ügyfél dolgait.

A hölgynek elmondtam miket mondtak mit tegyek. Rámnézett, legyintett, mosolygott: Nem probléma! Megoldom. Nem tudhatta még, mire vállalkozott. De aminek ki kell derülnie nem marad el. Így délelőtt 11-től délután négyig jól elvoltunk aznap. Mi tartott eddig?
  • Első körben - édesanyám születése után 81, halála után 11 évvel - kiderült, hogy volt mégegy keresztneve, amiről maga sem tudott.
  • Az én személyi számomon összesen hárman voltunk nyilvántartva, ami magyarázatot adhat néhány meglepő eseményre az elmúlt években.
Mik voltak a meglepő események? Csak egy apró példa: egy autóval kapcsolatos kötelező biztosítás ügyében próbáltak tőlem pénzt behajtani. Mivel soha nem volt jogosítványom, az autókat nem gyűjtöm, nem értettem a dolgot. Leleveleztük, de most már sejtem, a cseles személyi számnak köze volt az esethez.

Mi lesz az első körben kiderült eset következménye? Új lakcímkártyám már van. Módosítani kell a céges iratokat. Módosítani kell a számlaképes magánszemély bejelentkezésemet. Módosítani kell a TB adatokat. Két másik ember személyi száma megváltozik. Remélem az utóbbiakat legalább értesítik erről.

Ami jól esett: a Budapest VIII. kerületi okmányiroda készséges segítsége, azzal együtt, hogy külön jegyzőkönyvet kaptam a hivatalok tévedéseiről, így garantált a továbbiak ingyenes ügyintézése.

Ami mindezek mellett nem esik jól: az ügyintézéseket meg kell tennem. Mindenhol időtöltéssel kell számolnom, holott jelenlegi feladataim mellett most az időm a legkevesebb.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.