Van egy barátom. Hajléktalanként ismertem meg. Sok éven át foglalkoztam azzal, hogy valahogy visszanyerje az önbecsülését, élni akarását. Sikerült.

Mai napig nagyon nehéz körülmények között él, de kijutott a hajléktalan szállóról. Éjjeliőrként dolgozik egy sertéstelepen. Naponta több mint 10 kilométer a munkahelye oda-vissza. Sokszor megy gyalog, mert nincs túlfizetve.

Ahogy beszélgettünk tegnap telefonon rájöttem: az önérdek érvényesítésre még időt kell fordítani esetében.

Ő az az ismerőseim közül akihez semmi más infó nem jut el csak a közmédiában megjelentek, hallhatók. Ezzel együtt azzal kezdte a beszélgetést:
  • Te szoktad hallgatni a Kossuth Rádiót?
  • Nem.
  • Ne is tedd! Csúnyán hazudnak. Nem is értem, hogyan tehetnek ilyet tájékoztatás helyett.
  • Ők az ilyen tájékoztatásért vannak fizetve.
  • Már kértem vasárnapra egy fél szabadnapot. Muszáj elmennem szavazni. Ez nem maradhat így!
Heves megye, elmaradott falu. Szegény ember aki mondta. Sose volt neki való munkája. Nem tanulhatott, mert neki kellett az anyját támogatni, nemhogy tanulásra futotta volna. Igaz, olvasott. Az egyetlen szórakozása a könyvtár volt mindig. Ha bejutott a legközelebbi városba mindig ott töltötte az idejét.

Mai napig nem fogad el semmilyen párttól semmiféle pénzt, adományt. Pedig sokszor lett volna rá szüksége.

Így is lehet élni.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.