A lepke, az ürücomb és a holnap

Jean Henri Fabre, a nagy francia rovarkutató rendkívül szokatlan kísérletet végzett a búcsújáró lepke lárváival. Ezek a hernyók vakon követik a sorban előttük kúszót, innen kapták a nevüket.

Fabre gondosan körbe rendezte a hernyókat egy virágcserép peremén, úgyhogy a legelső hernyó a legutolsóhoz ért, tehát bezárult a kör. A virágcserép közepére fenyőtűket helyezett, a hernyók táplálékát. A hernyók elindultak, és körbe-körbe jártak órákon át, nap nap után.

Hét teljes napon és éjszakán keresztül tartott a körmenet, aztán a kimerültségtől és az éhezéstől mind egy szálig elpusztultak. A bőséges tápláléktól alig néhány centiméterre szó szerint éhen vesztek, mert összetévesztették a fáradozást a teljesítéssel.

Sok ember követi el ugyanezt a hibát, és emiatt csak töredékét takarítja be annak, amit az élet aratni kínál. Annak ellenére, hogy mindegyikükben kimondhatatlan értékek rejtőznek, nagyon keveset szereznek meg azokból, mert vakon, kérdés nélkül követik a tömeget a sehová sem vezető körben. Olyan módszereket és eljárásokat alkalmaznak, amelyeket semmi más nem igazol, mint a jól ismert fordulat: „Mindig is így csinálták.”

Ebben a tekintetben éppolyan hibásak, mint az egyszeri ember, akit a felesége a boltba küldött ürücombért. Miután az atyafi bevásárolt, a felesége kérdőre vonta, miért nem vágatta le a hentessel az ürücomb végét.

A jóember csodálkozott, miért akarja a neje levágatni az ürücomb végét. Az asszony azt felelte, csak azért, mert az anyja is mindig úgy csinálta, és ez neki épp elég ok. Mivel az anyós épp ellátogatott hozzájuk, nála érdeklődtek, miért vágja le mindig az ürücomb végét. A mama azt válaszolta, az ő anyja is mindig így csinálta.

Anya, lánya és veje ekkor elhatározták, hogy fölhívják a nagymamát, oldja meg ő ezt a háromgenerációs rejtélyt. A nagyi rögtön elárulta, hogy ő azért szokta levágni az ürücomb végét, mert a sütője olyan kicsi, hogy nem fér bele egyben. A nagymamának tehát volt indoka a cselekedeteire. Hát nekünk?

Zig Ziglar: Viszlát a csúcson