
Durván kilencvenmillió mérföldre tõle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredõ civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja.
Ez a bolygó a következõ problémával küzd - vagy inkább küzdött: az ott élõk többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepõ, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok.
Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk.
Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból.
Ám egy csütörtöki napon, csaknem kétezer évvel azután, hogy valakit felszögeztek a fára, mert azt mondta, milyen remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának egymáshoz, egy rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélõ lány rájött, hol volt kezdettõl fogva a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni. A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögezek volna senkit sehová.
Bármily szomorú is, a leány nem jutott el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezésről, mert egy szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne; a megoldás így mindörökre elveszett.”
A fenti idézet Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak c. ötrészes trilógiájából származik. És egészen pontos. Azt már meg se említem hozzá, hogy a benne szereplő, legidiótábbnak tűnő megoldásokat ma a hivatalok előszeretettel alkalmazzák...
De semmi pánik, ahogy Marvin is mondaná - személyiségjegyei ellenére - hiszen eljött egy újabb csütörtök is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.
Kattints az ikonra a kódért!
Emoticon beszúrás elé egy szóközt kell tenni.