Először is szögezzük le, hogy akasztott ember házában kötelet nyakkendő gyanánt viselni nem liberalizmus. Hanem pofátlanság.

Conchita Wurst arca is pofátlanság céljából született. Amikor először megláttam a képét, mit sem tudva róla, hogy hivatalosan énekesi, művészi titulusa van, roppantul megijedtem. Nevezzük így a viszolygást. Ám legyintettem, hiszen tudomásom szerint semmi dolgom nem lesz vele, marad az osztrákok magánügye.

De persze megint zavar támadt az erőben, s az élet megcáfolt. Mivel személyét mostanában megkerülni, negligálni kissé nehézkes, így felvázolom, mi az igazi problémám vele. Hogy csúfot űzött mindenből.

El tudom fogadni, ha egy férfi úgy érzi, ő valójában nő, s rossz testbe született. Megértem, ha operációra szánja el magát. Láttam már igényes transzvesztitát. Felismerhetőek onnan, hogy igazodni próbálnak új lényegükhöz. Azaz női mivoltukban nem viselnek szakállat.

Conchita a heteroknak csupán az ízlésébe gyalogolt bele, de a melegtársadalomnak a becsületébe, esszenciájába. Ennek tükrében kissé csodálkozom a liberális jogvédőkön, akik a széltől is óvnák a másságot. Hogy Herr Wurst, vagy Frau, milyen színvonalon énekel, azt nem tudom, s már nem is vagyok rá kíváncsi. Igazi tálentum nem lehet, mert a tehetségnek nincs szüksége feltűnősködésre. Tehát óriási pofont kapott a zenevilág is. Bizonyára akadtak valódi művészek, akik a dalfesztivált komolyan vették, időt nem sajnálva készültek rá.

Tisztelt liberálisok! A szakállas nő már nem a szabadelvűség kategóriájába tartozik. Hanem ő az a bizonyos nyakkendőnek mímelt kötél a felakasztott illem házában. Vagy elkezdődött a liberalizmus legyilkolása is? Az ég szerelmére, ne tegyék! Akkor elpusztul a művészet, s annak hiányában kihal az emberiség. Az a nép, nemzet, állam, amelyik még létezni szeretne, sürgősen el kell határolódjon ettől a hímnősténynek szánt csinálmánytól. Ahogy az oroszok tervezik. És nekünk, magyaroknak, ildomos lenne megelőzni ebben a muszkákat, hogy végre az intelligencia világtérképére visszakerüljünk. Mert nem szükséges mások után szaladni folyvást, ha adott a magunkhoz való eszünk...

1 megjegyzés:

  1. És a szakállas nőt, hozzá hasonlókat okozók egyike, amit még értelmesnek látszó emberek is próbálnak a szőnyeg alatt tartani a tolerancia álarca mögé bújva: súlyos elváltozásokat okozó gyomirtó, különösen a GMO növényeken.

    "... a glifozát-tartalmú gyomirtók megzavarják a hormonrendszert, elsősorban a férfi hormonok és az ösztrogén-termelést, és ily módon negatívan befolyásolják a gyermekvállalást. Egy francia kutatás szerint a glifozát a humán embrionális-, köldök- és méhlepény sejtvonalakon DNS töredezést és sejtpusztulást okoz.

    Dél-Amerikai statisztikák szerint a glifozát-rezisztens szójaültetvények közelében az országos átlagnál több gyermek születik rendellenességgel."

    Tényleg nem tudom, hogy az emberek tájékozatlanságból, vagy a „milyen jófej, mindenkit elfogadó vagyok” okán teszik ezt. Mindazok, akik megélik az ilyen ok miatti sérülést jogosultak toleranciára - de nem jogosultak ők sem kérkedésre.

    VálaszTörlés

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.