Ezt is megéltük! Elkészült egy jópofa robotra hasonlító eszköz, amely minden megnéz, fényképeket készít, sőt akár el is „beszélget” a családtagokkal.
A promó videón természetesen mindenki örül neki, gyerektől felnőttig. Szerintem lehet videón vicces, hiszen szépen pislog, forgatja a fejét is, de súlyosan megsérti az alapvető emberi szabadságjogokat. Igen, a robottal jópofizó kislányét is. Egy ilyen korú egészséges gyereken nincs mit lesni. |
Bocsássatok meg érte, de mikor a robot belenézett az edénybe amiben a háziasszony ételt készített, sőt az asszony még el is mondta mi készül, miből, hogyan, a következő történet jutott eszembe: Az 1970-es évek első felében költöztünk „saját” tanácsi lakásba. Huszonhét négyzetméter, kissé salétromos, fürdőszoba az álmainkban, wc az udvaron. Már az első napokban kiderült, bizony az alap dolgokon kívül is akad hátránya a helynek.
A legnagyobb hátrányt a helyi lakóbizottsági elnök és felesége testesítette meg.
Ők tökéletesen testesítették meg a videón látható robotot. Első délután feltettem az ételt főni, 's lám: kopogás - köszönés - engedély - szó nélkül bejött egy nő az ajtón, odament a tűzhelyhez, felemelte a fedőt a fazékról, visszatette, kiment.
Másnap megszüntettem a kívülről nyitható kilincset. Két nap múlva éjszaka lebegett a függöny, szél nélkül. Pont a konyhában voltam, nem láthatta a függönytündér, mert egy pohár víz megivásához elég volt az udvarról beszűrődő fény. Szép halkan kinyitottam az ajtót, megint ugyanaz a ő volt.
A következő napon már lett apám segítségével fém szúnyoghálóm is...
Reggeltől estig meg egy pizsamába öltözött öregember járta az udvart és lesett mindent. Félreértés ne essék, a pizsamát azért hordta, mert - saját bevallása szerint - hálóingben aludt, ez nappali viselete volt. Boltba, postára is abban járt. Igen, ők ketten voltak a lakóbizottság - de erre még visszatérünk.
Mivel nem azonos időben jártam el otthonról, időnként láttam, hogy az öreg a küszöbre állít egy hokedlit, arra lavórt tesz, úgy mosakszik. Nem értettem, hiszen nekik volt fürdőszobájuk. Meg még egy lakásnak, de azt szükséglakásnak minősítette a tanács, üresen állt többnyire.
Telt - múlt az idő, egyre inkább hűvösödtek a napok. A fűtés miatt már nem állt tárva-nyitva az ajtó. De hétvégeken láttam néha, ahogy az öreg kabátban, kalapban, kesztyűben kanalazza a levesét, a kissé nyitott ajtóban...
Kíváncsiságuk csak egy dolog volt. A rosszabbik szokás mellé a feljelentgetés. Például a férjem képes volt a hét végén kiporolni a szőnyeget - mert más napokon dolgozott - ez egy feljelentési ok volt éppúgy, mint az, hogy vasárnap délelőtt kiakasztottam az ajtóm előtt lévő szőlőlugas alá a fehér nadrágom egy fél órára. Mondanom se kell, csak az látta, aki pont odament. Ám a robot házaspáron kívül senkit nem érdekelt.
Megérkezett az első tél. Megdöbbenéssel láttam, hogy emberünk deszkázza az ablakát befelé. Gondolom sejted kedves olvasóm, mekkora meglepetés volt ez akkoriban Budapest szívétől nem messze. Megkérdeztem a régebben ott lakóktól:
- Miért deszkázza be az ablakát?
- Mert másképp betörik.
- ???
- Bedobálják az ablakát téglával, kővel, mindennel. Minden nap üvegeztethetne.
- Mert?
- Mert jó nemzeti szocialistaként mindenkit elvitetett a németekkel, akit lehetett. Aztán vége lett a háborúnak, megjöttek az oroszok. Akkor az addigi haverjait vitette el az oroszokkal. A fél környék kihalt miatta. Néhányan úgy gondolják neki is jár egy kevés téli hideg a táborokban megfagyott, meghalt családtagokért.
- Hogyan lehet, hogy lakóbizottsági elnök egy ilyen?
- Egyrészt úgy, hogy a régi lakók félnek tőle, másrészt azért, mert partizán volt.
- Mi volt?!?!
- Partizán. Az úgy lett valaki Budapesten, hogy három ember igazolta: partizán volt. Ez elővette három hozzá hasonló haverját, egymást igazolták. Lett belőle mindenféle kedvezmény, magas beosztás, jó fizetéssel. A gyerekük, de még az unokájuk is felvételi nélkül jutott be az egyetemre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.