Tanúként hallgatta meg a rendőrség Komáromy Gergelyt, aki megdobta egy festékes lufival a Szabadság téri szovjet emlékművet, és akit emiatt megkeresett egy Magomed Daszajev nevű, magát csecsennek mondó, hontalan állampolgárságú férfi és rávette, hogy kérjen bocsánatot.

Az esetről videófelvétel is készült, ám ügyben eleinte semmi nem történt. Később, nyilván, mert többen szóvá tették/tettük, mégis elindult a nyomozás.

Nem is akármilyen szinten: az ügyet nem a területileg illetékes ötödik kerületi nyomozók viszik, hanem a BRFK.

Ezzel együtt érdekes fejlemény, hogy egyelőre csak az ügy sértettjét hallgatták ki tanúként, az elkövetőt, Magomed Daszajevet még nem. Lehet, nem is fogják. Kérdés ugyanis, hogy egyáltalán tudják-e, hogy hol tartózkodik Magomed Daszajev, és van e lehetőségük arra, hogy elfogják és kihallgassák
.
Az mindenesetre nem túlságosan megnyugtató, hogy miközben pártunk és kormányunk milliárdokat költ arra, hogy propagálja az ország polgárai felé, hogy megvédi a magyar embereket a migránsoktól, egy – vagy még ki tudja hány – csecsen szabadon, ellenőrzés nélkül mászkálhat az országban, intézkedik, fenyeget, ki tudja melyik kormány, vagy szervezet nevében.

Persze, lehet az, hogy Magomed Daszajevet elő tudnák állítani, és ki is tudnák hallgatni, ha akarnák. De valamiért nem akarják. Nem ez lenne az első ilyen eset: amikor Nyakó Istvánt tavaly februárban nagytestű, Kubatov-közeli kopaszok megakadályozták abban, hogy állampolgári jogait gyakorolja, jelesül, beadjon egy népszavazási kérdést, akkor is csak nagyon döcögősen indult az ügy kivizsgálása, sőt a kopaszokat ki sem hallgatták, bár a rendőrségi nyomozás során mindegyikük nevét és az elérhetőségét kiderítették.

Nem hallgatták meg Erdősi nénit sem, akit a kopaszok segítettek hozzá ahhoz, hogy ő adja be elsőként a népszavazási kérdését. Pedig Erdősi néni, aki egy volt vidéki fideszes polgármester felesége, minimum megérdemelt volna annyit, hogy néhány kérdést feltegyenek neki. Megérdeklődjék tőle például, hogy mit keresett reggel 6 órakor a Nemzeti Választási Iroda előterében, mi köze van az ott szintén megjelent kopaszokhoz.

És lett volna még egy sor más kérdés, amit már a kezdő nyomozók, sőt, a tanulmányaik elején járó nyomozótanoncok is föltettek volna Erdősi néninek, a kopaszoknak, valamint a mostani esetben, Magomed Daszajevnek.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.