Konok Péter: Innen nem mész el, mindjárt jönnek a többiek.

Tavaly, az uszodai erőszak-botrány során került elő ez a mondat, amivel azok a régi duhaj fiúk fenyegették az áldozatukat.

Most pedig a Kúria hatályon kívül helyezte a „lúgos orvos” ítéletét. Eléggé sajátos üzenet.

Ugyanaz az üzenet. Nem mész el, jönnek a többiek!

Ez a mondat szimbolikus, jelmondat is lehetne, házfalakon, emeletnyi betűkkel, kék óriásplakátokon, vagy pirosakon, tökmindegy.

Innen nem mész el, mert mi mondjuk meg, ki jöhet, ki mehet; innen nem mész el, mert itt kell élned, halnod, tetszésünk szerint.

Senki vagy nekünk.

Egy húsdarab vagy; vonzó húsdarab, de azért ne bízd el magad! Emberi erőforrás vagy nekünk, látunk benned fantáziát. A saját fantáziáinkat.

Alattvaló vagy, akit magunk alá gyűrünk, egyszer, kétszer, ahányszor éppen kedvünk tartja.

Ismerős, bejáratott sebhelyek a nyakadon. A szemfogaink tépték. Most aludj. Ne félj, holnap is kelleni fogsz.

Vagyunk egy páran. Tesztoszterontól, izomerőtől huhogó, uszodányi hatalomtól megittasodott kicsinyek. Országnyi hatalomtól dölyfülő hatalmasok. Lúgos-maró kiskirályok. Rokonok, barátok, sporttársak. Szolidárisak vagyunk egymással.

Minden méretben: mi vagyunk. Szocializmusról szónokoló régi aljasok, ott integetve fölötted a dísztribünökön. Istenről, hazáról, családról papoló új perverzek. Földeket lekerítők, gyárakat síbolók, pártokat gründolók, Duna-partra hajtók, fákat kivágók, hajléktalanokat rugdosók, menekülteket hajkurászók, palotákat építtetők, kunyhókat dózerolók. Vagy másfélszoba-komfortban esténként pofozkodók.

A szemünket nézd! Ugyanaz. Elfelhősíti a vágy, amit utánad érzünk. Mert szeretünk. Magunkat szeretjük benned. Felizgat minket a kiszolgáltatottságod. Felizgat minket a hatalmunk.

Számunkra ez a szeretet.
Szeretünk beszélni a szeretetről.

Mi mindig itt vagyunk. Itt voltunk.

Feküdj hanyatt. Szerintünk élvezni fogod. Szerintünk pont ezt akarod. Amúgy meg, mindegy is. Jönnek a többiek. A fehérvári huszárok.

Énekelj velünk. Jobb neked, ha énekelsz. Jönnek a többiek. És utána is, csak jönnek.

Elmagyarázzák, hogy jó volt. Elmesélik, hogy te akartad. Felmentenek minket. Mert ők is mi vagyunk. Nem lehet igazad, mert mi vagyunk az igazság.

Egy fülledt uszoda, ez az igazság. Egy fülledt ország, olyan klórszagú. Nedves, penészesedő törülközők. Túlfeszített víztükrök. És lúg, ha kiszállnál. Mert kiszállnod nem szabad. Innen nem mész el. Ha kell, lúggal locsolunk. Csakis a te érdekedben.

Kiabálj csak, ha fáj. Senki sem hallja meg. Mintha az űrben sikítanál. Ez itt az űr. Csak a senkik hallják meg. Mi azt halljuk úgyis, hogy örvendezel. Elmondjuk, hogy jó neked.

És szégyelld magad. Nézz ránk, és szégyenkezz. Ha bűn van itt, az csak a te bűnöd. Belőled táplálkozunk. Jövünk. Jönnek a többiek. Mondd nekik, helló!