Jézus születését, világi életét, de még a születése előtti időt is csodák övezik a Koránban. Már édesanyja, Mária születése is egy csoda volt, mivel Anna, Mária édesanyja meddő volt, a férje pedig megőszült öregember, mindketten utódnemzésre képtelenek. Az asszony mégis terhes lett, amit a házaspár kivételes kegyelmi ajándékként élt meg. Ezért amikor Anna lányt szült, a férj nem tudta elrejteni a csalódását, nem fért a fejébe, hogy az Úr ajándéka egy lány lesz. Szemrehányást is tett érte, amire azt a választ kapta fentről, hogy Isten jól tudja, mit adott nekik, és "a hímnemű nem olyan, mint a nőnemű". Csodagyermeküket, Máriát később a templomban hagyták, hogy hitoktatók között nőjön fel és ott szolgálja az Urat, így hálálták meg a tőle kapott különleges kegyelmet. Megértették, hogy ő csak részben az ő gyermekük, de az élete nem lehet az övék, arról az Úr fog rendelkezni a továbbiakban.

Máriáról az ég angyalai gondoskodtak. A Korán ennek kapcsán megemlíti, hogy a rabbik csodálkoztak, hogy nála mindig volt eleség, amit nem tőlük kapott, s amikor rákérdeztek, honnan kapja, azt felelte: "Az uramtól van", amit el is fogadtak, hiszen az Úr égi Mannéval táplálta az övéit annak idején, s bármikor képes ugyanerre, Máriával is megtehette, földi és szellemi eledellel táplálta őt.

Mária különlegesen tiszta lélek volt, ehhez nem fért kétség. Amikor az isteni szellem megjelent neki emberi formában és közölte vele, hogy az Úr gyermekkel fogja megáldani őt, teljesen ledöbbent és azt kérdezte: "Hogyan lehetne gyermekem, amikor emberfia soha nem érintkezett velem?", a hírnök pedig azt felelte: "Az urad így rendelkezett, nekem pedig nem nehéz azt teljesítenem". Ezután tájékoztatta Máriát arról, hogy mi lesz a születendő fiúnak a szerepe az életben.

A Korán nem sokat beszél arról a roppant nehéz helyzetről, amelybe került Mária e váratlan terhesség miatt, de sejteni lehet, hogy a képmutatás megtestesítőjének szerepébe került, ami egy súlyos teher, gyalázatként éli meg egy ilyen makulátlan lélek, akinek el kell viselnie a rokonai, az őt felnevelő papok korholását és a rossz nyelveket, illetve annak tudatát, hogy szégyent hozott a családjára. De mindezt a Koránban egy újabb csoda oldja fel, ahogy a továbbiakban olvashatjuk: Mária elvonultan él, míg meg nem szüli gyermekét, s ez idő alatt is az égiek gondoskodnak róla. Amikor aztán megindul nála a szülés és fájdalmai lesznek, az Úr angyala azt mondja neki: rázza meg a közelében lévő datolyafát és egyen a gyümölcseiből, attól majd jobb lesz. Végül, miután egyedül megszülte gyermekét, visszatért vele a családjához, mert azt kellett tennie, a család pedig szemrehányások özönével fogadta, ő azonban csak egyet tett: rámutatott a babára, hogy majd ő maga fogja tisztázni a helyzetet, a baba pedig közölte a jelenlévőkkel, hogy ő Isten hírnöke, a béke üzenetével jött, azzal is hal meg és azzal támad fel. Ez volt Jézus első látványos csodája a Korán leírása alapján.

Jézusnak különleges helye van az iszlámban. Mohamed azt mondta, hogy minden világra jött gyereket a sátán megérinti már a születése pillanatában, s csak egyetlen egy gyermek esetében nem volt erre képes, az pedig Jézus volt. Jézust a Korán nem a Jézus bin József névvel illeti, ahogy akkoriban is szokás volt, a gyerek apjára való hivatkozással, hanem Jézus bin Merjám, vagyis Mária fiának hívja őt, mivel nincsen vér szerinti apja. Ezzel pedig azt is tisztázza, hogy Jézus nem vér szerinti fia Istennek, mint ahogy az tévesen terjedt el róla a világban több évszázaddal a születése után. Jézus nem állati módon fogant meg és Isten nem közösült Máriával, ahogy azt sokan gondolták az Arab Félszigeten. A Korán azt írja Jézusról, a messiásról: "Ő Istentől származó szellem és az élő igéje". Az Isten igéiről pedig azt írja a Korán, hogy Isten általuk szerez érvényt az Igazságnak, általuk teszi valósággá a Valót, és ebben már eltérések mutatkoznak a Korán és az Újszövetség tanításai között - formailag mindenképpen -, mert bár érthető, hogy ezen az alapon elfogadható, amit Jézus mond az Újszövetségben, miszerint „Aki engem lát, az az Istent látja”, de az iszlámban az már blaszfémiának számít, ha Jézust Istenként imádnánk.

A Korán szerint van valami közös az emberben és Istenben, az pedig a szellem, hiszen Isten saját szellemét lehelte a föld porába és így keletkezett az ő különleges teremtménye: az ember. Ám ez a közös „elem” csak annyiban tesz minket istenivé, amennyiben felülemelkedünk anyagi, félig állati természetünkön és alárendeljük akaratunkat Isten akaratának. Mária fia e tekintetben minden embernél különlegesebb, mivel őt a Korán tisztán Istenből való szellemnek és az ő Igéjének nevezi, ami egy emelt szintű minőséget jelent. Jézus életét a Koránban olyan csodálatos isteni tettek övezik, amelyekre emberfia előtte és azóta sem volt képes. Már gyermekként azzal játszott, hogy galambot formált agyagból, rálehelt és az élő galambbá változott, később pedig halottakat is visszahozott az élők sorába. Az ő tettei isteniek voltak, mivel az engedelmessége teljes volt, s az akarata úgy összesimult Isten akaratával, amennyire az emberileg lehetséges. Ennek pedig óriási jelentősége van, s ez tulajdonképpen az Iszlám lényege, hiszen az iszlám szó nem mást jelent magyarul, mint megadást, önátadást Isten akaratának. Isten azt mondja Mohamednek egy meghitt, szent beszédében: „Szolgám! Add át magad nekem és én istenivé teszlek; olyanná, aki ha azt mondja: legyen, akkor úgy is leszen!”. Ezért lehetett Jézus az az ember, akit megismervén a hívő magát Istent ismerheti meg.

Jézust Isten Izraelhez, az ő kiválasztott népéhez küldte, hogy kijelölje számukra a további utat és eligazítsa a tévelygőket. Ez azonban nem kizárólagosságot jelent, mert Isten népe azóta tovább bővült. Jézus, ahogy a Korán írja, előre jelezte egy próféta eljövetelét, aki tovább viszi az üzenetét. Meg is adta annak a prófétának a legfőbb jellemzőjét: a végtelen hálát. Aki utána jön az mindenkinél hálásabb lesz, és az nem más, mint Mohamed próféta, akinek már a neve is „Hálával Telítettet” jelent, s akinek bár előre meg van bocsátva minden mulasztása és bűne, mégis szorgalmasan gyakorolja a vallási előírásokat, mert éppen így tudja kifejezni e különleges kegyelemért érzett háláját. A Korán azt írja Jézusról, hogy ő az Utolsó Óra jele, jelzője, Mohamed fennmaradt beszédei alapján pedig Jézus vissza fog még térni a végítélet előtt és a muszlimok követni fogják őt, mert addigra ő már nem csak a zsidók megváltója lesz, hanem Mohamed üzenetét viszi tovább és vezeti a föld népeit a Mennyországba.

Jézus születése a muzulmánok számára is nagy esemény, amit együtt ünnepelnek meg a keresztényekkel, csak kicsit másképp, karácsonyfa és ajándékozás nélkül. Ezért nyugodtan lehet boldog karácsonyt kívánni a muszlimoknak, ahogy ők is kellemes ünnepeket kívánnak ez alkalommal keresztény testvéreiknek. Mert testvérek vagyunk Istenben, a Szellemben, akinek mindannyian gyermekei vagyunk ebben az értelemben.

2 megjegyzés:

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.