Fürst Izabella: Tiketbaszki?

Már messze jártam a Nyugati téri aluljáró lehangoló dzsuvájától, de a fülemben még mindig ott csengett egy akkor először hallott szóösszetétel: tiketbaszki. Egy BKV jegyellenőr szólított meg így egy külföldi házaspárt. Sajnáltam őket, de magamat jobban. Ők talán azt se tudták, milyen gyalázat történt velük. Mehetsz bárhova a világban, ilyen embereket szolgálatban, egyenruhában sehol nem fogsz látni, ilyet nem fogsz hallani. Az ország legnagyobb vállalata. Kirakat.

Nem csak a kórházainkba halunk bele, mindenütt gyilkolnak bennünket: az utcákon, a munkahelyeken, a kormány sajtójában, tévéiben, a kisvárosok és falvak polgármesteri irodáiban. Mindenhonnan ez a tiketbaszki árad: listáznak, fenyegetnek minket, miniszterelnöki szájból is, sztárújságírók milliókat lepatkányoznak, lecsürhéznek, Kásler doktor, ez az onkológiai, ontológiai kretén pedig már egy hónap után is olyan gyakorlottan hazudik a képünkbe, mint a klán régi tagjai – csupán ebbe újabb tízezrek fognak belehalni. Gonosz szellem mindenhol: leckéztetés, számonkérés, lepattintás, míg máshol kérdeznek, érdeklődnek, együttműködnek.

Magyarország az emberi kudarc térképe: a völgyek, árkok, folyópartok undorító szemétlerakatok, Budapest büdös és elhanyagolt, ha egy mentőautó a körúti villamossíneken száguld el, fojtogató porfelhő marad utána, az Aldiban vásárló kormányhű cimbora pedig azért drukkol, hogy ne csak a CEU-t, de azt is sikerüljön bezáratni. Nem érdekli, hogy akkor neki is rosszabb lesz. Pár éve még vitatkoztam volna vele, de most már tudom, hogy ez konstans tudatállapot, ezért azt feleltem neki, tiketbaszki, igaz? ő meg nézett hülyén rám, mi van? pedig ő is az volt, egy tiketbaszki, hiába volt diplomája és rendes cipője.

Miféle önfelszámoló kultúra ez?

Egy olyan, amely április nyolcadikán ennek a beteg, vesztes kultúrának a folytatására szavazott – és immár hosszú időre. Felzárkózás többé szóba se jöhet, az, hogy utolérjük Ausztriát meg pár év és a legjobb öt közé kerülünk, kábítóinjekciók rendszeres túladagolása. De működik, a zombiknak már nincs vénájuk, de csak tartják tovább a karjukat. Mint a drogra, forrón vágyakoznak az egyre nagyobb hazugságokra.

Persze továbbra se fog egyetlen ígéret sem teljesülni. A felvilágosodás óta máig érvényes három fő téma: értelem, humanizmus, fejlődés ennél az elvetemült bandánál korlátoltsággá, szadizmussá és elkorcsosulássá alakult át, ezért a magyarok számára mára csak egyéni túlélési stratégiák maradtak: nemzetiek nincsenek többé. A Nyugat összeomlását hirdetni nem stratégia.

Új kormány viszont azonnal lett. Tévedhetetlenül a legártalmasabbakat kiválasztani minden posztra: ez a negyedszer miniszterelnök egyik legnemesebb tulajdonsága. És ha még ötödször és hatodszor is az lesz, amire az igényét már be is jelentette, akkor Magyarország addigra pont úgy fog kinézni, mint Németország nézett ki a magának szintén tizenkét évet kért Hitler uralma végén.

Nagyjából ezek a kilátások, úgyhogy, akiknek életelemük az optimizmus, azok járjanak jósnőhöz.

Április nyolcadika után persze volt egy másik sorsfordító lehetőségű nyolcadika is. Az elmúlt kedden még lehetett volna tenni valamit az egy hónappal korábbi tragédia korrigálására, de persze nem az történt. A hatalomból már rég kiszorultak úgy döntöttek, inkább újabb négyet elüldögélnek semmittevésben, mintsem a parlamenten kívül próbáljanak meg új politikai életet kezdeni. Ez már túl sok, bármely nemzet belerokkanna a politikusi minőség ilyen végzetes hiányába.

Nincs se képzelőerejük, se elszántságuk, nincsenek stabil erkölcsi kapaszkodóik, nem hisznek az újdonság felforgató erejében – ez járt a fejemben egy amerikai író következő sorainál: „Hagyd el az otthonod, hagyd el a hazád, hagyj el mindent, ami ismerős. És csak azután válhat még az olyan rutin is - mint kenyeret venni, zöldséget enni, vagy akár csak köszönni - ismét teljesen újjá. Ők azonban nem vállalták. De most már legalább sokan látják, hogy nem csak kormánypozícióból lehet sikeresen elsüllyeszteni egy országot.

Úgyhogy maradt a hatalmon lévők erkölcsi rendje: ingyen vadászat, ingyen zabálás, a gyűlölet mint nemzeti érdek, a fosztogatás mint hazaszeretet, a demokrácia a diktatúra szinonimája, a törvény egyetlen ember szolgája.

Nem csoda, hogy félsz a munkahelyeden, félted az állásod, mert még azt is figyelik, miket lájkolsz, félsz a kórházban, mert tudod, hogy veszélyben az életed, félted a gyereked, ezért a lépcsőházban utána szólsz, hogy az iskolában tartsa a száját, és még folytatnád, de nyílik a szomszéd ajtaja, mire elhallgatsz, mert te is félsz, mert ahol az ország egyik fele szerint az ország másik fele vagy kommunista, vagy liberális, vagy zsidó, vagy sorosbérenc, vagy hazaáruló, vagy rohadt migránssimogató, vagy egyszerűen csak civil, ott nincs más, mint félelem, ott már senki nem ugyanaz, mint ami egy normális országban lenne, és az sem az, akitől félned kell, lelkileg az is torzult már, de a gyereked érti, és kezével a kulccsal matató szomszédra bökve jelzi, hogy jó, ne is folytasd, tudok magamra vigyázni.

Polübiosz görög történetíró szerint „Szemtanú nem lehet olyan rémisztő, vádló olyan rettenetes, mint a lelkiismeret, amely ott lapul minden ember szívében.” Minden emberében? Lehetséges, kivéve a Tiketbaszki?