Ne a száját figyeld, mert hazudik. Ne a kezét nézd, mert lop is. Egyszerűen rúgd fenéken!

Megszokhattam volna már, hogy egy politikus hazudik, amikor ébren van. Aztán meg álmában. Majdnem mindegyik. Aki nem, azt én sajnos nem ismerem.

Biztos ez az üzemállapot náluk. Azt gondolják, ez már politika. Így szocializálódtak, ezt tanulták a politikusképzőben. "Hazudj csak fiam, ez a dolgod. Ígérj meg mindent a hülye polgárnak, aztán ne tarts be semmit, amit ígértél. A polgár agya nyúlfarknyi, két perc alatt elfelejt mindent."

Ez lehetett az első lecke. A második pedig lopásról szólhatott. Na, nem zsebtolvajlásról a villamoson, nem is tyúklopásról. Ezek a mi képzett gazembereink miért érnék be egy tyúkkal, amikor vihetik a többi baromfit, az ólat, kertet, házat és az utcát is? Pláne úgy, hogy a szállítás költségét is a meglopott fizeti! Ez ám a valami, nem a herevasalás!

A mi derék ártunk és kormányunk tökélyre fejlesztette a lopásra épülő hazudozást. Vagy fordítva. Tök mindegy.

Teheti, mert a nagyon okos álompolgár tátott szájjal örül az újabb sikereknek.

Most például a Quaestor károsultjait kárpótolja a szeretett és tisztelt politikai elit(ta az eszét). Teszi ezt úgy, hogy a rohadtmocskosélősködő bankok szívják meg!

Hurrá van! Úgy is kell a tetves bankoknak!

Kedves hülye barátaim! Azt a pénzt mi fogjuk kifizetni. Azt is. Kicsit többe kerül majd a pénzfelvétel, egy csöppet emelkednek a számlavezetési díjak és hasonló költségek.

De kormányunk atyai törődéssel gondoskodik mirólunk, vigyáz ránk és nem engedi megkárosítani a keményen idióta kisembert.

Ezért aztán nem is kell feszegetni Matolcsy úrelvtárs felelősségét, sem Szijjártó sporttárs kis üzletét a közpénzek ilyetén fialtatása ügyében. Orbán Viktor főfőnök nélkül a kormány egyetlen tagja sem mer sz...ni sem (tehát tudott, vagy egyenesen utasítást adott a közpénzek brókerházakban történő elhelyezésére), de Orbán Viktor tiszta, mint egy frissen hypózott hattyú.

Számonkérés nincs, felelős nincs. Ügy sincs. Lehet oszlásnak indulni.

Hülye álompolgár fizet, mint a köles, közben boldogan tapsikol örömében. Mert micsoda gondoskodó, atyai jó kormánya is van nekije, aki nem engedi kisemmizni a vagyonkájából.

Erre aztán nem nagyon lehet mást mondani, mint "Ügyes volt, fiúk!"


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.