"Jó napot kívánok Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünk alkalmából. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt emlékezzünk az 1848. március 15-ei forradalomra. Arra a napra, ami talán a magyar történelem során legszebb jelképe a szabadságért való bátor kiállásnak a hazaszeretetnek. Arra a napra, amire emlékezve mindannyian kitűzzük a kokárdát és együtt ünnepelünk itt, Gödöllőn is politikai hovatartozástól függetlenül, emlékezve azokra a forradalmárokra és hősökre, akik szinte egy nap leforgása alatt átvették az ország irányítását a hatalom idegen birtoklóitól. 167 év távlatából is szinte hihetetlennek tűnik, hogy sikerült, sőt vér nélkül sikerült! A forradalmárok bátorsága és a gyors történések meglepték és meghátrálásra kényszerítették az osztrákokat. Mindnyájan ismerjük a következő hónapok történéseit, a sikereket és a kudarcokat egyaránt. A bátorság, az önfeláldozás és a hazaszeretet nagyszerű példáit ismerhetjük meg ebből az időszakból, melyről számos irodalmi-művészeti alkotás is megemlékezik. És természetesen nekünk, utódoknak mindig jó érzés büszkeséggel és örömmel emlékezni.
És felmerül a kérdés, hogy az emlékezésen túl lehet-e megfogalmazni mást is az ünnep kapcsán. Ahhoz, hogy méltóak lehessünk a 48-as hősök örökségére, azokra, akik életüket, egzisztenciájukat, családjukat nem kímélték azért, hogy kivívják ennek a nemzetnek a szabadságát és függetlenségét, nem csak lehet, hanem meg is kell fogalmazni az aktuális üzeneteket. Hiszen ma nem kell szuronyokkal szembe nézni, nem kell harcba szállni az idegen hadsereggel, de nem lehet elmenni szótlanul a közéletet teljesen átitató és átszövő folyamatok mellett.
Az egyre mélyülő morális válság, az elképesztő méreteket öltő korrupció, a hatalom a rendszerváltozás óta eddig soha nem látott centralizációja, a szakemberek politikai pártkatonákra való lecserélése, a politika létráján a hatalom és a vagyon köré sereglett bűnözők megjelenése, a brókerbotrány során eltűnt száz milliárdok, a valódi felelősök megnevezése nélkül csak egy része ezeknek a történéseknek.
Mindemellett lassan működésképtelen az egészségügy, a közoktatás az államosítás után többe kerül és lassan, de biztosan csúszik lefele, az egyre nagyobb szociális feszültségeknek már a közbiztonságot veszélyeztető következményei vannak, az önkormányzatok pedig lassan a tanácsrendszerhez hasonló helyzetbe kerülnek és külpolitikánk pedig soha nem látott mélyrepülésben van. Lassan nincs olyan európai ország, amely komolyan szóba állna velünk, miközben olyan szövetségest is elvesztettünk, mint a lengyelek, akikkel tradicionálisan jó kapcsolatot ápoltunk. A közmédiumok teljes politikai felügyelete pedig a 48-as 12 pontban megfogalmazott sajtószabadságot tiporja sárba. És ne csodálkozzon senki, ha a gyermekeink nem Magyarországon képzelik, tervezik a jövőjüket, hiszen itthon nincs jövőképük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tudom ezek nagyon kemény szavak, de ki kell mondani, és én kimondom! Nem valami pártpolitikai szándékból, hanem a hazám sorsáért érzett felelősségem és aggodalmam okán. Nem lehet március 15-ét igaz szívvel és hittel úgy ünnepelni, hogy nem beszélünk ezekről. Nem lehetünk méltóak az akkoriak hősies áldozataira, ha miközben megemlékezünk nagyszerű tetteikről, szótlanul elmegyünk a jelen idők történései mellett. Természetesen lehet nem beszélni róla, lehet keresni és találni logikusnak tűnő magyarázatot mindenre, lehet elfordítani a fejünket, de attól még a tények tények maradnak.
Tudom, sokan nem tehetik, hogy megszólalnak, mert van mit veszíteniük vagy egyszerűen félnek. Félnek, a retorziótól, féltik az állásukat, a családtagjaik állásást, a vállalkozásukat, megrendeléseiket, egzisztenciájukat. Ez az érzés, ami sokszor kettős beszédet is eredményezett ebben az országban, nem is olyan régen ismerős volt sokunknak. Ettől szabadultunk meg, illetve akartunk megszabadulni 25 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, ez a megszabadulás átmeneti volt.
Pedig aki emlékszik, és remélem sokunknak jó a memóriája, bizony 1988-89-ben is lehetett volna félni. Nem voltak még olyan kiszámíthatóak a következmények, mint ahogyan 1848. március 15-én sem. De mindkét esetben voltak bátrak és még bátrabbak, akik nem féltek kiállni véleményükkel a nyilvánosság elé, hogy elmondják, hogy csak egy független, szabad Magyarország lehet a feltétele egy új alapokra helyezett demokratikus építkezésnek. Hogy csak egy valódi, értékalapú politika tehet minket hosszútávon versenyképessé. Hogy a piacgazdaságot nem kiiktató, mégis a versenyben önhibájukon kívül lemaradókat korrekt formában támogatni tudó szociális piacgazdaság kiépítése lehet e versenyképességnek az alapja. Hogy a korrupció felszámolása nélkül nem lehet versenyképes gazdaságot kiépíteni. Hogy a jövő generáció helyzetbe hozásának feltétele egy jól szervezett, az oktatásra és nevelésre koncentráló a pedagógusok szakmai és nem adminisztratív felkészültségére támaszkodó közoktatási rendszer működtetése, ami nélkül nincs kilábalás a súlyos morális válságból és a nehéz gazdasági helyzetből.
A folyamatos, széles körű társadalmi párbeszéd valós és érdemi szakmai viták feltételeinek megteremtése elengedhetetlen! Hogy az akkori és nem különben a mai igen bonyolult és változó nemzetközi porondon szövetségesek nélkül elképzelhetetlen fennmaradni az iszonyú kemény gazdasági versenyben. És hogy ezek a szövetségek itt keresendők, a közelünkben.
A folyamatos háborúzás valós és vélt ellenfelekkel nem segíti ezt az építkezést. Szabadságharc egy virtuális szabadságért eltereli a figyelmet a valós problémákról. A hatalmon lévők berkein belüli, egymás ellen folytatott heroikus küzdelem pedig legyengít mindenkit, elveszi az erőt és az energiát a tornyosuló nehézségek megoldása elől. Az ellenzék szánalmasan gyenge és sok esetben hiteltelen próbálkozásai pedig nem késztetik a hatalmon lévőket valós versenyre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországnak ma nem forradalomra, és még kevésbé szabadságharcra van szüksége. Magyarországnak egy mielőbbi újra építkezést kell megkezdenie elkötelezett hiteles politika mentén. A kérdés: Ráébrednek-e végre az illetékesek ennek szükségességére, illetve van-e, lesz-e ilyen régi, új, vagy régi-új, megújulni képes politikai erő. 1848. március 15-én nem féltek elkezdeni úgy, hogy a hiten, a szíven, a bátorságon és a lelkesedésen kívül nem sok mindenre lehetett számítani. És sikerült! Van-e, lesz-e ma ilyen szív, bátorság és hit Magyarországon, vagy folytatódik a szemlesütéses, fejelfordítós napi érdekeink mentén kialakult megalkuvás?
Mindenesetre a 1848-as Hősök hazaszeretete jó példát adhat mindannyiunknak. Mert a felelősség mindannyiunké.
Szép ünneplést kívánok és köszönöm, hogy meghallgattak!"
Gödöllőnek a rendszerváltás óta csak egy polgármestere volt: Gémesi György.
Az egykori MDF-es politikus a városvezetés mellett a magyar és az európai önkormányzati szerveződésekben is aktív, ő a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, és az EU Régiók Bizottsága nevű fórumán is tevékenykedik.
Köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünk alkalmából. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt emlékezzünk az 1848. március 15-ei forradalomra. Arra a napra, ami talán a magyar történelem során legszebb jelképe a szabadságért való bátor kiállásnak a hazaszeretetnek. Arra a napra, amire emlékezve mindannyian kitűzzük a kokárdát és együtt ünnepelünk itt, Gödöllőn is politikai hovatartozástól függetlenül, emlékezve azokra a forradalmárokra és hősökre, akik szinte egy nap leforgása alatt átvették az ország irányítását a hatalom idegen birtoklóitól. 167 év távlatából is szinte hihetetlennek tűnik, hogy sikerült, sőt vér nélkül sikerült! A forradalmárok bátorsága és a gyors történések meglepték és meghátrálásra kényszerítették az osztrákokat. Mindnyájan ismerjük a következő hónapok történéseit, a sikereket és a kudarcokat egyaránt. A bátorság, az önfeláldozás és a hazaszeretet nagyszerű példáit ismerhetjük meg ebből az időszakból, melyről számos irodalmi-művészeti alkotás is megemlékezik. És természetesen nekünk, utódoknak mindig jó érzés büszkeséggel és örömmel emlékezni.
És felmerül a kérdés, hogy az emlékezésen túl lehet-e megfogalmazni mást is az ünnep kapcsán. Ahhoz, hogy méltóak lehessünk a 48-as hősök örökségére, azokra, akik életüket, egzisztenciájukat, családjukat nem kímélték azért, hogy kivívják ennek a nemzetnek a szabadságát és függetlenségét, nem csak lehet, hanem meg is kell fogalmazni az aktuális üzeneteket. Hiszen ma nem kell szuronyokkal szembe nézni, nem kell harcba szállni az idegen hadsereggel, de nem lehet elmenni szótlanul a közéletet teljesen átitató és átszövő folyamatok mellett.
Az egyre mélyülő morális válság, az elképesztő méreteket öltő korrupció, a hatalom a rendszerváltozás óta eddig soha nem látott centralizációja, a szakemberek politikai pártkatonákra való lecserélése, a politika létráján a hatalom és a vagyon köré sereglett bűnözők megjelenése, a brókerbotrány során eltűnt száz milliárdok, a valódi felelősök megnevezése nélkül csak egy része ezeknek a történéseknek.
Mindemellett lassan működésképtelen az egészségügy, a közoktatás az államosítás után többe kerül és lassan, de biztosan csúszik lefele, az egyre nagyobb szociális feszültségeknek már a közbiztonságot veszélyeztető következményei vannak, az önkormányzatok pedig lassan a tanácsrendszerhez hasonló helyzetbe kerülnek és külpolitikánk pedig soha nem látott mélyrepülésben van. Lassan nincs olyan európai ország, amely komolyan szóba állna velünk, miközben olyan szövetségest is elvesztettünk, mint a lengyelek, akikkel tradicionálisan jó kapcsolatot ápoltunk. A közmédiumok teljes politikai felügyelete pedig a 48-as 12 pontban megfogalmazott sajtószabadságot tiporja sárba. És ne csodálkozzon senki, ha a gyermekeink nem Magyarországon képzelik, tervezik a jövőjüket, hiszen itthon nincs jövőképük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tudom ezek nagyon kemény szavak, de ki kell mondani, és én kimondom! Nem valami pártpolitikai szándékból, hanem a hazám sorsáért érzett felelősségem és aggodalmam okán. Nem lehet március 15-ét igaz szívvel és hittel úgy ünnepelni, hogy nem beszélünk ezekről. Nem lehetünk méltóak az akkoriak hősies áldozataira, ha miközben megemlékezünk nagyszerű tetteikről, szótlanul elmegyünk a jelen idők történései mellett. Természetesen lehet nem beszélni róla, lehet keresni és találni logikusnak tűnő magyarázatot mindenre, lehet elfordítani a fejünket, de attól még a tények tények maradnak.
Tudom, sokan nem tehetik, hogy megszólalnak, mert van mit veszíteniük vagy egyszerűen félnek. Félnek, a retorziótól, féltik az állásukat, a családtagjaik állásást, a vállalkozásukat, megrendeléseiket, egzisztenciájukat. Ez az érzés, ami sokszor kettős beszédet is eredményezett ebben az országban, nem is olyan régen ismerős volt sokunknak. Ettől szabadultunk meg, illetve akartunk megszabadulni 25 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, ez a megszabadulás átmeneti volt.
Pedig aki emlékszik, és remélem sokunknak jó a memóriája, bizony 1988-89-ben is lehetett volna félni. Nem voltak még olyan kiszámíthatóak a következmények, mint ahogyan 1848. március 15-én sem. De mindkét esetben voltak bátrak és még bátrabbak, akik nem féltek kiállni véleményükkel a nyilvánosság elé, hogy elmondják, hogy csak egy független, szabad Magyarország lehet a feltétele egy új alapokra helyezett demokratikus építkezésnek. Hogy csak egy valódi, értékalapú politika tehet minket hosszútávon versenyképessé. Hogy a piacgazdaságot nem kiiktató, mégis a versenyben önhibájukon kívül lemaradókat korrekt formában támogatni tudó szociális piacgazdaság kiépítése lehet e versenyképességnek az alapja. Hogy a korrupció felszámolása nélkül nem lehet versenyképes gazdaságot kiépíteni. Hogy a jövő generáció helyzetbe hozásának feltétele egy jól szervezett, az oktatásra és nevelésre koncentráló a pedagógusok szakmai és nem adminisztratív felkészültségére támaszkodó közoktatási rendszer működtetése, ami nélkül nincs kilábalás a súlyos morális válságból és a nehéz gazdasági helyzetből.
A folyamatos, széles körű társadalmi párbeszéd valós és érdemi szakmai viták feltételeinek megteremtése elengedhetetlen! Hogy az akkori és nem különben a mai igen bonyolult és változó nemzetközi porondon szövetségesek nélkül elképzelhetetlen fennmaradni az iszonyú kemény gazdasági versenyben. És hogy ezek a szövetségek itt keresendők, a közelünkben.
A folyamatos háborúzás valós és vélt ellenfelekkel nem segíti ezt az építkezést. Szabadságharc egy virtuális szabadságért eltereli a figyelmet a valós problémákról. A hatalmon lévők berkein belüli, egymás ellen folytatott heroikus küzdelem pedig legyengít mindenkit, elveszi az erőt és az energiát a tornyosuló nehézségek megoldása elől. Az ellenzék szánalmasan gyenge és sok esetben hiteltelen próbálkozásai pedig nem késztetik a hatalmon lévőket valós versenyre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországnak ma nem forradalomra, és még kevésbé szabadságharcra van szüksége. Magyarországnak egy mielőbbi újra építkezést kell megkezdenie elkötelezett hiteles politika mentén. A kérdés: Ráébrednek-e végre az illetékesek ennek szükségességére, illetve van-e, lesz-e ilyen régi, új, vagy régi-új, megújulni képes politikai erő. 1848. március 15-én nem féltek elkezdeni úgy, hogy a hiten, a szíven, a bátorságon és a lelkesedésen kívül nem sok mindenre lehetett számítani. És sikerült! Van-e, lesz-e ma ilyen szív, bátorság és hit Magyarországon, vagy folytatódik a szemlesütéses, fejelfordítós napi érdekeink mentén kialakult megalkuvás?
Mindenesetre a 1848-as Hősök hazaszeretete jó példát adhat mindannyiunknak. Mert a felelősség mindannyiunké.
Szép ünneplést kívánok és köszönöm, hogy meghallgattak!"
Az egykori MDF-es politikus a városvezetés mellett a magyar és az európai önkormányzati szerveződésekben is aktív, ő a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, és az EU Régiók Bizottsága nevű fórumán is tevékenykedik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.