Senki sem látta, hogy honnét került oda, egyszer csak szemben állt az éneklő körmenettel, és jobb karját magasba tartva megálljt mutatott a sokadalomnak. Annyira meghökkentő látvány volt, hogy az elsők megtorpantak, és az utánuk jövők pedig feltorlódtak egymás hegyén-hátán. Az ének is elhallgatott.
  • Testvéreim — kiáltotta —, testvéreim álljatok meg, és hallgassátok a szeretet igéjét! Sose feledjétek, hogy a legfőbb isteni szabály a szeretetet, könyörületet hirdeti, ezért bizony mondom néktek, hogy felvonulás és éneklés helyett széledjetek szét ebben a gazdag, bűnös városban. És keressétek a szegényeket, a rászorultakat, a nyomorultul élőket, akiken segíteni kötelességtek. És adakozzatok! Adakozzatok élelmet az éhezőknek, vizet a szomjúhozóknak, pár kedves szót a magányosoknak, szeretetet a gyermekeknek. A betegeknek jó szót, türelmet a türelmetleneknek, megértést a világot másként látóknak. Ez a legfontosabb! Ezt semmi, a legszebb templomi ének sem pótolhatja! Testvéreim, csakis ezáltal nyertek bebocsátást Isten országába. Tudnotok kell, hogy ma is nagyon sokan nyögik a sors keresztjét, hogy ma is pusztulnak el kisgyermekek, nők, öregek, gyengék sokszor sanyarúbb körülmények között, mint annak idején Krisztus. És ha eképpen cselekednétek… — már nem tudta folytatni, mert az elől állók közül ketten megfogták két oldalán és elvezették onnét, leültették az út menti park egyik padjára.
A menet újra megindult, sokan énekelni kezdtek, páran pedig mérges tekintettel méregették a fiatalembert, aki feltartotta az ünnepséget.

És voltak, akik inkább kíváncsian, hiszen nem mindennapi látvány volt, ahogy mezítláb, pásztorbottal a kezében, fehér tógaszerű ruhában állt a parkban, és nézte őket. Most már onnét szónokolt hangosan, túlharsogva az ájtatos éneket.
  • Isten nem vár dicsőítést tőletek testvérek, nem erre vágyik ő, hanem azt szeretné, ha mindenkit megértő szeretettel vennétek körül, felesleges vagyonotok szétosztanátok a rászorultak között.
  • Miért zavarja meg a körmenetet fiatalember? — kérdezte egy idősebb fekete ruhás nő, aki láthatóan szimpatizált vele. — Tudja, az emberek nagy része természetesen segít másokon, de azt mégsem lehet elvárni, hogy amiért nagyon keményen megdolgoztak, azt csak úgy másoknak szétosszák. Ez a körmenet Jézus Krisztus tiszteletére zajlik, akit mindannyian szeretünk, aki kereszthalált halt értünk, és tiszteletlenség mind az ünneplőkkel, mind Krisztussal szemben megzavarni. Ugye érti fiatalember?
  • Asszonyom, Jézus én vagyok, és azért jöttem ismét el, mert rossz felé kanyarodik az emberiség útja, a kapzsiság, a lelki emelkedettség hiánya, részvétlenség, élvhajhászat uralja ezt a világot, Újból itt az ideje, hogy jobbra, magasztosabb eszmékre tanítsam az embereket.
  • Nem, nem fiatalember, maga nem lehet Jézus Krisztus! Nézzen csak a képekre! Jól láthatja, hogy Jézus magas, kék szemű, hosszú szőkés hajú ember volt. Az öltözéke talán megfelelne, de hát maga egy barna bőrű, barna szemű, göndör hajú ember, nem is hasonlít rá. Igazán nem akarom megsérteni, de maga egy tipikus arab vagy zsidó kinézetű ember. Talán palesztin?
  • Asszonyom, asszonyom. Én Mária gyermeke vagyok, aki Názáretben élt, ott születtem. Ott, akkor így néztek ki az emberek, miért lenne más a kinézetem? Gondoljon bele, ha szívet ábrázolnak, az sem úgy néz ki, mint a valóságban. Idealizálják. Ez a Krisztus kép is idealizált, hiszen akik készítették, sosem látták Jézust. Az lenne furcsa, ha úgy néznék ki, mint ezeken a képeken látható kék szemű, szőke viking szent. Kérem, higgyen nekem, bizony itt az ideje a változásnak, és így az eljövetelemnek is. Legyen első tagja szent gyülekezetemnek, kövesse tanításaim.

Egy idősebb ember, aki idáig merően figyelte a prédikátort, most térdre vetette magát:
  • Jézusom parancsolj velem!
Páran pedig, akik hallották a párbeszédet beleszóltak:
  • Ugyan, Katalin térj észre, szóba ne állj vele! Nincs ki a négy kereke, látható, hogy csak zavart akar okozni. Talán tébolyodott, vagy valami szektás.
Az egyik jól belerúgott a térdeplőbe:
  • Kelj fel, te marha!
  • Emberek! Én az Isten fia vagyok, azért jöttem, hogy segítsek jobbá tenni benneteket. Hallgassatok rám! Bocsássatok meg ellenségeiteknek, éljetek erkölcsösen, osszátok szét vagyonotokat, kincseitek a szegények, éhezők között! Én mondom ezt tinéktek: Jézus Krisztus.
  • Na de most már aztán tényleg elég volt! — kiáltott egy vörös képű, kövér ember, felkapott egy botot a földről és azzal támadt a szónokra. Ám mielőtt lesújthatott volna, a bot kígyóvá változott a kezében. Ezen egy kicsit elcsodálkozott, de aztán odakiáltott a barátainak.
  • Hé, ti ott, hát segítsetek már, csak nem hagyjátok, hogy ez a hibbant szórakozzon velünk?
  • Páran meg is indultak arrafelé, volt, aki a nadrágszíját csatolta le, voltak, akik karókat húztak ki a virágok mellől, egy ember kést vett elő a zsebéből. Készült a lincselés.
  • Elmész te a jó édes apádhoz, te Antikrisztus, most majd megtanítunk a vallás tiszteletére — kiabált valaki, aki nem is vett részt a körmenetben, hanem idáig a szemközti italbolt ablakából figyelte az eseményeket.
  • Az ilyen csavargókat egyszerűen csak fel kéne akasztani! — üvöltött egy másik, borízű hang.
Közben az éneklő körmenet már eltávolodott tőlük, csak pár balhéra éhes ember maradt ott, hogy megtanítsa kesztyűbe dudálni ezt a minden lében kanál vándor prédikátort.

Körbefogták, fenyegetően közelítettek, ám mielőtt letámadhatták volna, ő szomorúan ingatva a fejét lassan felemelkedett a földről, és eltűnt a felhők között.
  • Oszt még kábítószerezik is! — üvöltötte a vörös képű, és hogy mégse maradjon szórakozás nélkül, végighúzott a karóval az öregasszonyon.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.