A halál és az arra való készülődés nyilván rettenetesen nehéz annak is, aki elmegy és annak is, aki itt marad. Különösen nehéz ez akkor, ha egy gyermek búcsúzik, ha gyermeküktől búcsúznak a szülők.

Minden tisztelet azoké a szakembereké, szervezeteké, intézményeké, akik meg szeretnék könnyíteni az utolsó napokat, akik támaszt próbálnak adni ahhoz, hogy a fájdalom, a kétségbeesés ne roppantsa össze az érintetteket.

A hospice egy nagyon jó és nagyon fontos dolog, ami hatalmas elkötelezettséget és rengeteg erőt követel meg azoktól, akik akár önkéntesként, akár mentálhigiénés munkatársként részt vesznek benne.

Épp ezért eszméletlen megdöbbentő mindaz, ami Zuglóban történt:

„A Baptista Szeretetszolgálat a gyermekhospice intézményét szerette volna egy új és jobb házba költöztetni. Ezen a helyen a halálos betegségben szenvedő gyerekeknek és családjaiknak segítenek, hogy elviselhetőbb legyen az elválás. De az egyik szomszéd, egy pizzázó tulajdonosa azt mondta, hogy a vendégeit zavarná evés közben a kopasz gyerekek látványa, ezért nem járul hozzá, hogy odaköltözzön az intézmény. A Baptisták akkor megígérték, hogy átláthatatlan falat vagy kerítést fognak építeni, hogy a vendégek ne láthassák a beteg gyerekeket, amire a válasz az volt, hogy a „tudat is elég”.” (444.hu)

Nem kívánok semmi rosszat ennek a tulajdonosnak, se betegséget, se fájdalmat, semmi szörnyűséget, csak azt szeretném, ha egyszer elgondolkodna, aztán ráébredne arra, hogy valami nincs egészen rendben azzal, ahogy a világot látja.

Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! - kérdezte Jézus, a választ pedig mindig csak a kérdezett személy adhatja meg.

A zuglói önkormányzat fideszes és MSZP-s képviselői azt is megszavazták, hogy se a baptisták (de ők összesen egyet igen), se az Utcáról Lakásba Egyesület (Sipos Zoltán barátomnak hatalmas tisztelet):
  1. Ne újíthasson fel lakatlan, rossz állapotban lévő önkormányzati lakásokat
  2. Amivel az önkormányzati vagyon értékét növelné
  3. És ne költöztethessen beléjük olyan albérlőket, akiknek nincs otthonuk
  4. Az aluljárókból vittek volna oda embereket? Nem, olyan rendezett életű és hátterű zuglói embereket költöztettek volna, akiknek mindössze otthona nincs, azt pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy albérletet vegyenek ki...
Az érintett képviselők azzal védekeztek mindkét esetben, hogy nekik a zuglóiak érdekeit kell szem előtt tartaniuk.

Vajon sikerült?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.