Nem ártatlan szövegek ezek, most hogy a Magyar Állami Operaház több, Billy Elliot előadást is lemondott, a következmények sokak számára nyilvánvalóvá váltak. Azok, akik a magyar kulturális élet kulisszái mögé belátnak persze sok, ennél tragikusabb következménnyel járó esetet ismertek eddig is.
Hogy világos legyen, honnan beszélek: Székely Csaba - akivel együtt élek - nem egyszer nyilatkozott kormánykritikus módon, legutóbb a HVG-ben beszélt arról, hogy nincs kettős állampolgársága, és nem vesz részt a magyarországi választásokon.
A Magyar Idők többször célkeresztbe vette: a beszélgetés megjelenése előtt is, után is. Az interjú és a listázások megjelenése után sorra mondták le azokat a felkéréseket, munkákat magyarországi intézmények, amelyeket ezek szorgalmaztak hónapokon át. Valaki barátilag figyelmeztette is: ha fontos a számára a karrierje, ilyeneket ne nagyon nyilatkozzon. Nem panaszként írom, tudatában volt, tudatában vagyunk a következményeknek, és vállalja, vállaljuk. Helyzetünk a magyarországi kollégáknál sokkal könnyebb, hiszen számunkra itt a román kulturális élet is, meg az európai is, Csaba több nyelven dolgozik, ír. Csak jelzem, hogy sok, az övéhez hasonló történetből áll össze a teljes tabló. (Az Alföldi vesszőfutását épp csak érintem: az a legszemléletesebb, hogy lehet valakit fizikailag leszorítani a pályáról).
Most a Magyar Időkben megjelenő cikkekhez való viszonyról szeretnék írni:
- bár a feljelentések etikátlanságával, káros következményeivel, és azzal, hogy a revolversajtó egyre durvább, egyre többet akar, egyre agresszívebben - sokan tisztában vannak, ellenállás, tiltakozás nem indult el.
- nem indult el szervezett szolidaritás sem azokért, akiket a Magyar Idők támad. Vannak magángesztusok, egyszemélyes állásfoglalások, de ebből nem lesz társadalmi erő.
És most a legnehezebbről: a Magyar Idők feljelentői közül többen erdélyiek. Nem listázom őket, listázásra nem listázás a válasz.
Én magam is erdélyi vagyok, munkám során ennek különösebb jelentőséget nem tulajdonítok (s ha más tulajdonít, akkor arról igyekszem lebeszélni). A származás egyetlen szempontból fontos: erdélyiként az ember „társult tagként” - ha nagyon szigorúan fogalmazunk, akkor „kívülről” beszél bele a magyar társadalom, közélet ügyeibe, amely csak részlegesen közügy (közös ügy) számunkra, erdélyiek számára.
Ezt a kívülállást, vagy társultságot eltérően lehet kezelni, ki ki teszi belátása szerint. Az, ahogy a Magyar Idők erdélyi szerzői teszik az a legprimitívebb képlet: ők a magyar kormány janicsárjai, sarzsiért cserébe ütnek vágnak, ahol érik. Ott is elvégzik a piszkos munkát, ahol a magyar kormány már a sajátjai között sem talál embert. A rezsim (bármely rezsim) ilyetén szolgálatával nekünk erdélyieknek kell kezdeni valamit - épp a transzszilvanizmus szellemének védelme érdekében. Amely transzszilvanizmus mégiscsak a hatalomtól való függetlenségről, azzal való szembenállásról, kritikáról, a szellemi, művészeti önállóságról és arról szól: nem vagyunk zsarolhatóak, megfélemlíthetőek, a saját janicsárjaink által sem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.