Meghekkelt interjúk – Tarlós István haragszik a főnökére, de csak a játékmacijába mer belerúgni.
  • Főpolgármester úr, csapjunk a közepébe: úgy tűnik, mintha a kormány Önre szeretné tolni az olimpiai pályázat körüli botrányokat.
  • Igen, így van, Orbán miniszterelnök úr, akit én egyébiránt már csak hivatalomból kifolyólag is mélységesen tisztelek, álságos módon játszik. Úgy tesz, mintha a kormánynak soha semmi köze nem lett volna az olimpiai pályázathoz, velem akarja elvitetni a balhét.
  • Ön a sajtóban nem Orbánt szokta bírálni, hanem azokat a politikusokat, akik Orbánt körülveszik.
  • Gazemberek veszik körül Orbánt. Persze, Orbán sem különb náluk, mert ő vette körül magát ezekkel a gazemberekkel.
  • De a nyilatkozataiban Ön csakis Orbán környezetét bírálja. Legutóbb például Kósa Lajost nevezte arcátlannak.
  • Azt mégsem mondhattam rá, hogy egy geci, mert, szemben Simicska Lajossal, nekem volt gyerekszobám.
  • Ön úgy tesz, mint az a gyerek, aki igazságtalannak érzi az óvónénit, és ezért egy jó nagyot belerúg a játékmacijába.
  • Önök szerkesztő úr, most rátapintottak a lényegre. Vagyis, hogy nem vagyok én annyira karakán gyerek, mint amilyennek mutatom magam. Valójában egy gyáva alak vagyok, aki megtiszteltetésnek veszi, hogy Orbán miniszterelnök úr alárendeltje lehet. Ugyanakkor igyekszem fenntartani a látszatát annak, hogy a budapestiekért küzdök.
  • Ön nemrég azt nyilatkozta, hogy aki aláírja a népszavazási íveket, az nem szereti Budapestet.
  • Ezt én sem gondoltam komolyan. Valójában azt akartam mondani, hogy Orbán úr az, aki nem szereti Budapestet. Bűnös városnak tartja, ráadásul tele van kisebbségi érzéssel, ezért ott árt neki, ahol tud. De, amint azt már az előbb volt szerencsém említeni, ennek a kimondásához én túl gyáva vagyok. Az Ön hasonlatával élve, inkább a játékmacimba rúgok bele, mert az ő esetében nem kell attól tartanom, hogy visszarúg.
  • Főpolgármester úr, állítólag Orbán felajánlotta, hogy amennyiben Ön visszavonja az olimpiai pályázatot, akkor a Fidesz legközelebb is elindítja Önt a főpolgármesteri címért. Ön azonban azt állítja, hogy ilyen ajánlat nem érkezett.
  • Ilyen ajánlat valóban nem érkezett. Orbán úrnak ugyanis nem stílusa, hogy ajánlatokat tesz, ő inkább utasít.
  • Önnek egyébként mi a véleménye az olimpia körüli vitákról?
  • Egy olimpia megrendezése még normális országokban is magában rejti a korrupció kockázatát. Hát még nálunk, ahol, ismerve a hazai viszonyokat, mindez fokozottan igaz.
  • Azt akarja ezzel mondani, hogy az olimpiára szánt pénzek egy részét ellopják?
  • Ilyet én nem mondtam, szerkesztő úr. Inkább úgy fogalmaznék, hogy kreatívan költik el a pénzt, vagyis szétosztják a haverok között. A lopás szót nem szoktam használni.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.