BŰNSZERVEZETBEN ELKÖVETETT, KÜLÖNÖSEN JELENTŐS VAGYONI HÁTRÁNYT OKOZÓ KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS BŰNTETTE ÉS MÁS BŰNCSELEKMÉNYEK. 1,4 MILLIÁRD FORINT!

Ilyesmi lesz írva Simonka cellájának ajtajára. Meg az: GYURIKÁM! MUSZÁJ VOLT! Az összeg különben, csak, hogy képben legyünk, egy pedagógus 7000 évnyi bére. Neki nyolc év alatt összejött.

Szokatlan helyzet ez a mai magyar létben. Az egyik pillanatban még a politikai tápláléklánc csúcsragadozója, a másikban már remegő áldozat. Az tisztán látszik, hogy nem érti, miért történhetett meg vele ez a csúfság. Hétfőn még öntelt fideszes seggfejként feküdt le, és kedden már vergődő, nyüszítő prédaként ébredt! Holott nem tett semmi olyat, amire nem kapott engedélyt, vagy utasítást.

Dadog ugyan valamit a becsületről, meg igazságról, de szemmel láthatóan, leginkább azzal van elfoglalva, hogy tartani tudja a záróizmait. Mert áldozatnak lenni felettébb szar dolog. Még akkor is, ha a páni félelem minden másodpercéért megdolgozott.

Polt Elsikálom Péter persze gond nélkül eljógázott volna még vagy ezer évig az ügy tologatásával, végül is ezt teszi 8 éve. De az ukáz, az ukáz! Petikém, értsd meg! A Gyuri jó fiú, de be kell áldozni. A falkáért. Értem!

Petikém nem értette, de beáldozta! Most pedig lándzsára fogják tűzni Simonka fejét.

Pontosítok! A SAJÁTJAI FOGJÁK LÁNDZSÁRA TŰZNI A FEJÉT. Rövid időn belül már nem lesz pártunkhoz és kormányunkhoz semmi köze, sőt, kiderítik róla, hogy soha nem is volt, mert még liberális korukba kizárták. Külön osztály alakul a Lendvay utcában, aminek kizárólag az lesz a dolga, hogy Simonka fejét kiradírozza minden olyan képről, ahol a Kedves Vezetővel egy légtérben tartózkodik.

A töméntelen suskát meg perszehogy Soros megbízására lopta, és az sem kizárt, hogy vérfertőző kapcsolatban is állt vele, hosszú évekig.

Simonka, becsületes nevén Simonka György – Becsület?! Hol van becsület a felcsúti űrrepülőtér tövében? Hol? Ha Nárciszt, Orbán propagandakutyáját vizsgálhatná valami nemzetközi ügyészgárda, még rá is rávarrnának vagy tíz évet, sorozatos cubáklopásért! – így lett az első, abban a rövidesen végeláthatatlan sorban, ahol majd Orbán sorra beáldozza hű katonáit, a haza, a nemzet, leginkább saját termetes valaga védelmében.

Mert erről van itt szó! Nem kell beszarni bajtársak! Nem menekülünk fejvesztve! Rendezetten visszavonulunk!

Amit eddig a szőnyeg alá rejtettek, az kezd rárohadni a fiúkra! Ráadásul már az EU-ban is megunták az Orbán-féle bokacsattogtatós verbunkost, a nemzetközi piacokon is kezdenek kemény szelek fújni, és valahogy a Kedves Vezető egyre hanyatló állapotához sem sikerül már pontosan belőni a kellő adagolást. Ezért aztán egyre közelebb csapkodnak a villámok, és kármentésként megkezdték a kevésbé értékes jószágok, lásd Simonka György, rituális beáldozását.

Ami viszont gondot okozhat még, hogy Simonka - akit Békésben csak „nagy fehér főnöknek hívnak”, és ez a tulajdonsága még sokat, rengeteget tud neki segíteni a börtönben zajló, meghitt párválasztási ceremóniákban – azért erős figyelmeztetés a rendszer eddig nyugodt vazallusai számára.

Eddig mindenki el volt foglalva a maga kis bizniszeivel. Stadionépítés, tévékettő babrálás, mangalicatelep, ilyesmi. Nyugodtság volt, mert tudták, érinthetetlenek! Semmi bajuk nem lehet, ha leadják a kötelező „Alkotmányos költséget”. És ők leadják. Ők olyanok!

Most viszont hirtelen mindenkibe négykézláb állt, még a sza… a barnamaci is, mert „A GYURI” hű vazallusa, és jó befizetője volt az udvarnak, most mégis a kutyák elé vetik!

Megtörtént, ami soha eddig! Beütött a gebasz! A Kedves Vezető elengedte, beáldozta a falka egyik teljes értékű tagját! Oda a bizalom! Elillant a vezetőbe vetett hit! Az eddigi belső nyugalmat, a véd és dacszövetséget felváltja a rettegés és a félelem.

És ez a szerencsétlen Simonka, a maga szánalmas 1,4 milliárdos, aprópénzes kis sztorijával, a kurzus csóró kishalai, a snecik között úszkált csupán! A valódi játékosok, a nagy halak, Kósa, Rogán, Lázár, viszont nem kavicsokkal, százmilliárdokkal játszanak, nem is beszélve a nehéztüzérségről, Garancsiról, Mészárosról, Vajnáról!

Így aztán előbb-utóbb mindig, mindenki, minden telefonra, rendőrségi szirénára idegbajos lesz a Lendvay utca környékén, és IFA -keréknyomos mintával színesíti eddigi patyolat alsógatyáját. Mert mi van, ha egy újabb ukáz érkezik Petikém fülére? Jó fiúk ezek Petikém, de engedjük el az ő kezüket is. Tudod! A falkáért! Értem!

Ráadásul ezek nem is hülyegyerekek. (Na, jó! Kósát, és Mészárost gondoljuk át még egyszer!)

Tudják, hogy „Petikém”, amíg a levegőt még szabadlábon veszi, addig bármilyen utasítást végrehajt. Bármilyet, ha a Kedves Vezető segge a tét!

Persze egy darabig még tudják tartani a záróizmaikat. Egy darabig! Mert áldozatnak lenni felettébb szar dolog. Még akkor is, ha a páni félelem minden másodpercéért megdolgoztak!

1 megjegyzés:

  1. Koromnál fogva ilyen eseteket átéltem, de akkor 195-tel kezdődtek a kommunista évek. Rajknak is úgymond " elengedte a Párt a kezét"majd Nagy imre párttársat végeztette ki a Pártvezér. Ide jutottunk?

    VálaszTörlés

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.