Na jó! Azt értem, hogy szerelem első látásra. Valóban, igen szép ember, kívül-belül. Most ugyan hasilag kicsit elengedte magát, de van, akinek bejön így is. Mondjuk, nekem sehogy.

A lélekről nem nyilatkozom, bár állítólag azok, akik hagynak szenvedni embereket, - például olyan családokat nyomorgatnak, akik otthon ápolják beteg gyermeküket, meg totál futóbolondokra bízzák az egészségügyet, és persze, hogy hullik a magyar, mint ősszel a legyek. Itt, és most folytathatnám a sort napestig, de minek - azok lelketlenek.

Rohaggyak'meg, ha nincs igazuk,...ööö...illetve lehet benne valami. De a szerelem vak.

Értem azt is, hogy utálod a komenyistákat. Utáld, mondjuk akiket feltétlen imádattal árasztasz el, azok 90%-a echte az, módszereiket tekintve, meg egyenesen bolsevikok, abból is a véresebb fajta! De ugye, a szerelem vak.

Én például utálom a spenótot! De azt mindenhogy utálom. Nem fogyasztom se sülve, se főve! Nincs pardon. Meg kivétel. Utálom, és kész! Te meg sülve-főve együtt örömködsz egy ezrednyi született komcsival a kies árnyas-narancsligetes tájékon, mert szerinted azok mind jókomenyisták. A legjobbak. Ez lenne a szerelem? Lelked rajta!

Azt is értem, hogy szerinted nyugodtan elfogadhat imádottad ajándékokat. Ha azok kisebbek. Meg, ha jó szívvel adják. Például kisebb, 30-40 személyes repülő, 5 emeletnél alacsonyabb jacht, héttornyosnál nem nagyobb kastély…meg ilyenek, merthogy ez csak természetes. Aki mást mond, az meg gyűlölködő irigy kutya.

Azért mégis halkan megjegyezném, hogy a Macedón miniszterelnököt a napokban, momentán két év letöltendőre varrták be, egy ajándék Mercedesért. HALLOD! EGY MERCEDES MIATT! BÖRTÖNBE!

Nem! Nem jól dekódolod! Nem egy komplett gyárért! Egy autóért! Két évre! Hja! Hogy az Balkán? Értem!

Meg az a német csóka, Lothar Späth, aki különben tartományi kormányfő volt, egyetlen fotóért, MONDOM EGYETLEN FOTÓ MIATT, amin éppen az Égei-tengeren hajókázik egy baráti oligarchával, - mondom a barátjával! - KÉT HÉT ALATT OLYAN SEBESSÉGGEL BUKTATTÁK MEG, és került ügyészségi vizsgálat alá, hogy amire észbekapott, már pont nem volt senki. Se kormányfő, se politikus. Jaaaa! Hogy az meg Merkel? Meg a németek csak ne beszéljenek, mert migráncs? Hogy a cica rúgja meg, ez hogy nem jutott eszembe?

De gondolom, hagyjuk is. Hallani sem akarsz ezekről. Messziről jött ember azt mond, amit akar. Nem voltál ott, nem tudod. Nekem meg nem hiszel. Mert én egy komenyista vagyok. Azzal ne is törődj, hogy világéletemben utáltam az „izmusok” elvakult követőit, legyen az kommunizmus, sztálinizmus, polpotizmus, populizmus, ORBÁNIZMUS.

Áááá! Nem érdekes. Mert a szerelem, mint azt látjuk, vak!

No problem! Ugorjunk!

Esküszöm, valahogy azon is túllendülnék, hogy miközben küzdesz velem (ez lényegtelen is), a világgal, előbb csak szökőévente, ma már vasár- és ünnepnapokon azért hozzád is el- eljutó valós hírekkel, néha önmagaddal is. Önmagaddal ugyan, csak akkor, mikor véletlenül a fejed elejéről leesik a narancsszín-szivecskés napellenző és rádöbbensz, hogy szívszerelmed könyékig a te zsebedben turkál, éppen kifoszt, miközben turbékoltok. De te gyorsan visszaigazítod a kis tüncimünci szemellenződet, és folytatod tovább a csókcsatát.

De ez sem érdekelne! Komolyan! A te választottad! Négy fal között pedig azt csináltok, amit akartok! Mindenkinek joga szerelmesnek....meg hülyének lenni! Nagy élet!

A gondom az, hogy miközben ti nyálazzátok össze egymás arcát (Pfűű! Még ha az arcát!Még ha! De ebbe most ne merüljünk bele, ha kérhetem!), valami hihetetlen gusztustalan módon, azért az én zsebemben, ágyamban, életemben, mindenembe is belelóg a fickó keze!

Baszki, itt a bajom! Ugyan a te szívszerelmed, csak a tied, de engem is ugyanúgy fosztogat, mint téged!

Nnna, ez zavar! De ez pokolian.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.