Van egy jó hírem! Ooopsz! Nem is egy! Kettő!

Az első és legfontosabb, hogy tekintetes naccs’úréknak szerencsére megmaradt a külön egészségügyi ellátáshoz való joguk. Valahogy ezt támogatta a Fidesz. Ezt dobta a gép. Ja! A plebejus kormányzás jegyében. De nincs ezzel baj! Annyira hülyén adná ki magát amúgy is, ha az eltáltosodott nemzetvezető oda menne be elemcserére, ahova a többi kényszeres pszichopata is jár.

Most képzeljük már el! A kórterembe a sok bentlakásos mellé még bezsúfolódik egy bejárós is. Meg negyvenöt marcona tekes, talpig Q7 Audiba, két tank, mert ugye mi van, ha a közös kórteremben van még két Napóleon, és néhány olyan nehézfiú is, aki országnak képzeli magát? Mondjuk, ha Monacoval, vagy Liechtensteinnel zárják össze, azzal nincs gond, azokat annektáljuk két beöntés között, de mi van, ha Ukrajnával, vagy Franciaországgal kerülne egy kórterembe? Abból tuti hatalmas vircsaft lenne. Kell az a tank! Kell a külön kórház!

Meg itt van ez a másik, nyúlfarkinca, szóra sem érdemes kis hír.
Ugyanis a tízparancsolattal gyógyítás felkent apostola, maga Kásler professzor úr, a közismerten tiszta és ápolt két szép tenkezével nyújtotta be (én mindent fertőtlenítenék, amihez csak hozzáér, az már fix!) a kormány elé, az általa kidolgozott, kissé profetikus című és pont olyan ijesztő tartalmú „Magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó” javaslatát!

Értik? Nem? Addig jó!

Ha dekódoljuk a kettesszámú nagyon jó hírt, a jóságos, időnként futóbolond benyomását keltő ….vagy futóbolond, és időnként jóságos benyomást keltő? Magam sem tudom már…… miniszterünk szavait, akkor csak annyit mondhatok, hogy nagy valószínűség szerint együtt fogunk üvöltve megdögleni, miközben a magánszektorba, vagy a rég nyugatra menekülő orvosaink helyett, az arra kijelölt közmunkások fognak láthatósági mellényben szemelvényeket hangosan felolvasni a nekünk kijelölt közkórházak túlzsúfolt, de legalább csótányos kórtermeiben, a tízparancsolatból.

Merthogy ez a terv! Lesznek, akik élhetnek, és leszünk, akik nem!
De mindenki megnyugodhat! Azok is, akik már fenik a kést, mert ez a szemétláda sorosista Varga meginbáncccsa’ a sorrendben az isten előtt lévőt!

Nyugodtság van! Mert eljő majd a kánaán! NEM LESZ 300 FORINTOS VIZITDÍJ, NEM KELL FIZETNI SEMMIT. Se kórházi napidíjat, se vizitdíjat, semmit! Csak a járulékot, azt legalább sokat, viszont nincs vele gond, mert azt meg beszedik majd adók módjára!

Értjük, nem? No para! Ingyenesség lesz! Nnna, jó! Legfeljebb a gyógyszerért kell fizetni, hm… meg valami ételért, ágytálért, tisztább ágyneműért, vécéülőkéért a budiba, azért, hogy legalább előttünk ne bagózzanak a nővérek ugyanott, kötszerért, gipszért, egy jó pisálásért, bármiért.

Halleluja néked Kedves Vezetőnk!

Azért sanszos, hogy a kisebb műtéteket ikeás-módon majd magunk végezzük, mert így a gazdaságos. De semmi vész, lesz mindenre kiterjedő útmutató mellékelve. Kínaiul! Mert a Mészáros- és Mészáros Kft. onnan diszkontáron tudja beszerezni a cuccot.

…Szikét, kalapácsot, csavarhúzót, csontvágó fűrészt a lapraszerelt műtőasztal aljára ragasztva talál a kedves beteg. Sok szerencsét és szövődménymentes gyógyulást kíván Magyarország Kormánya!...

De a nagyobb beavatkozásoktól sem kell majd megrettenni. Áááá! Nem lesz vele dolgunk. Mert azokra nem terjed majd ki a közkórházak hatásköre! Ráadásul, ha beüt a gebasz, - Az olyan. Az beüt! - sincs minden veszve! Sőt! Lesz biblia rogyásig! Csak az lesz. A Mészáros nyomdájából.

Persze van másik lehetőség is. A napos oldalon. Itt van ez most is, csak erről illetlenség beszélni, mert ugye ingyenes az egészségügy. Kásler úr (az isten áldja meg! Csak mosná meg néha a kezét!) a kormány elé beterjesztett dolgozatában ezt szemérmesen magánellátásnak nevezi.

Mindenki választhatja azt is. Hooogyne! Például lassan az összes orvos is ezt választja. Munkahelyéül. Már azok, akiket még esetleg nem csábított el a svéd romantika.

Egyágyas kórtermek, koktélbár, ötfogásos ebéd a Hiltonból, csendben suhanó, csinos nővérkék, megnyerő orvosok, a legkorszerűbb orvosi technológia, örökélet, ingyensör.

Na? Hogy tetszik, melyiket választod? Az első, a kis közkórházas cucc a tied! Azt máris megnyerted! Eddig jó? Bejön? Nem? Értem én, a posztapokaliptikus miliő sokmindenkinek idegen.

Akkor legyen a második! Lehet az is!

Tudod! ! ILLIBERÁLIS KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA! ITT MINDENT LEHET! Megdögleni például már a befizetett járulékokkal is tudsz!

Ja! Hogy te mégis gyógyulni szeretnél? Te vagy a mi emberünk! Tudod! Itt azt lehet! Csak egy csurig töltött arany bankkártya kell hozzá, vagy foglalt ülés a Garancsi Air összes járatára. Korlátozott számban elfogadunk még Fidesz tagkönyvet is,ha egy, legfeljebb két számjegyű rajta a dombornyomott tagsági szám.

Hogy nincs? Egyik sincs!? Na, az szívás!

AZ NAGY SZÍVÁS!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.