Apró, de pofátlan kölyökbandát szerveztek maguk köré, akik ellopták mindenki lapátját, homokot szórtak az összes gyerek szemébe, és felosztották maguk között az egész játszóteret.
Még a felnőtteknek is beszólogattak (bár azért titokban kissé tartottak tőlük).
Aztán a kis Hakapeszi Viki egyszercsak rádöbbent, hogy a Tenderecki Lajcsinak már túl sok a lapátja.
Aggódni kezdett. Mi lesz, ha a Lajcsi ellene fordítja a bandát? A végén még a mérleghintára is ráteszi a termetes farát, pedig a mérleghinta mindkét végére Viki akart ülni. Ebből nem engedett.
A homokozóban kitört a háború. Lapátok és homokozóvödrök repkedtek, sallerek és tockosok csattantak. A gyerekek kígyót-békát kiabáltak egymásra.
Aztán a Lajcsi egyszercsak azt vette észre, hogy az egész banda átállt a Vikihez. Benne látták már inkább a folyamatos lapátellátás biztosítékát. Szomorú lett a Lajcsi, bár még így is rengeteg lapátja volt. Hirtelen rájött, hogy csúnya dolog mások lapátját elvenni, ha azok a mások lapátjai pont az ő lapátjai. Ezt a kis Lajcsi kifejezetten elvtelenségnek érzete. Dühös volt és zavarodott.
Azért ne sajnáljuk nagyon. Ettől még nem lett jobb gyerek.
Persze aki tehette, már rég más játszótérre járt; a homokozó piszkos lett és elhanyagolt, néhány nagy halom homokozólapát, amin Lajcsi, Viki és más bandavezérek trónoltak - körülöttük pedig a szürke, szélfútta semmi, és egy csapat unatkozó és kétségbeesett, lapáttalan gyerek.
Rég nem volt már ott jó játszani.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.