Erzsébet Pfeiffer: Gyűlölet

Padján ceruzával vastag, cirkalmazott felirat: SKINHEAD. Mellette horogkereszt.

• Töröld le azonnal!
• Mért? Csak firkáltam. Azt se tudja, mit jelent. Majd letörlöm.
• Nem majd. Most. Nem várok tovább. Nagyon is jól tudom mit jelent.

Morog. Gyanakodva néz rám. Tényleg tudom mit jelent, vagy csak blöffölök? Szerinte ezt csak a fiatalok értik. Ahogy a fekete bakancs, barna ing üzenetét is, meg a bakancsban cserélgetett cipőfűző rejtett kódját is.

Kelletlenül sikálja az asztalt, de nem mer ellenkezni. A pillantásom és kihúzott testtartásom nem sok jót ígér. Az osztályban csend. Ösztönösen érzik, hogy komoly dologról van szó. Volt már eddig is némi feszültség abból, ahogy néhány roma osztálytársáról beszélt, meg hogy mit tenne, ha a migránsok....

A fiú 17 éves, értelmi fogyatékos. Örökbefogadott gyerek, amit a német származású „édesanyám” és a magyar származású csupa szív idős bányász apuka gondosan eltitkolt a fiúcska előtt. Egy ideig. A gyerek a saját cigány származásáról mai napig mit sem sejt. Nem látszik rajta, szerencsés. A szülők időközben elváltak, amiben bizony a fiúcskának is volt némi része, de ez a tényeken nem változtat már.

Itt ez a gyerek. A padot letörölte.
Kényszeredetten végighallgatta a szünetben a mondanivalómat. Mennyi jutott el a tudatáig? Nem sok. Nincsenek illúzióim. Nem én vagyok a minta, hanem Bayer, Szaniszló, meg a többi. Akiket példaképül vetítenek elé a „nagyok”, a haverok, mert egy fogyatékos gyerek magától nem süllyedne ilyen mélyre.