Jánosi Katalin: Emlékezések

A szoborról

Anno a budapesti Vértanúk terén a Nemzeti Vértanúk Emlékművének keresztelt kőtömböt 1934. március 18-án Horthy Miklós és József főherceg avatta fel (alkotói Lechner Jenő építész és Faragó Richárd szobrász). A monument az 1919-es vörösterror 600 áldozatának állított emléket.

A kőtömb már felállításakor is hatalmas társadalmi és bizottsági vitákat generált eszmeileg (a fehérterror háromszor annyi áldozatát figyelmen kívül hagyta a „Nemzet Vértanúinak” emlékműve), de esztétikailag is.11 évig állt helyén, majd 1945-ben, a háború befejezése után a Kisgazdapárt kezdeményezésére lebontották (tehát nem a Nagy Imre szobor elhelyezése miatt „csákányozták el” az áldozatok emlékoszlopát!).

A TÉR 51 ESZTENDEIG ÜRESEN ÁLLOTT (a Ságvári-ra keresztelt teret egy szökőkút díszítette).

1996-ban realizálódott azután (Nagy Imre miniszterelnök születésének 100. évfordulóján) a forradalom kormányfőjének emléket állító szobor felállítása (Varga Tamás szobrász alkotása, amely magánemberek - főképpen Demján Sándor (75%-ban), Sarlós András és Fejér Béla - nagyvonalú adakozásából valósult meg).

A szobrot anno a jobb és baloldal is óhajtotta, igényelte, fejet hajtott előtte, így vitákat nem gerjesztett, közmegegyezéssel állíttatott fel, a magyar honpolgárok és a turisták örömére. 22 esztendeig, mivel 2018. december 28-án eltávolíttatott.

A szobor felállítására „megfelelő” hely kiválasztásakor a döntő momentum a Kossuth tér és a Parlament, valamint a Batthyány-örökmécses közelsége, háromszöge volt. Lehet „szerencsétlennek” nevezni a választást, de csak annyiban, amennyiben az egész város tele van szerencsétlen, rossz emlékű történelmi események romjaival.

Nagy Imrét 1956. október 23-án (a magyar fiatalok, egyetemisták pontjainak, követeléseinek hatására, az 1953-55-as Nagy Imre kormány tevékenységére emlékezve) a több száz ezres tömeg „választotta” meg kormányfőjének a Kossuth téren, (igaz, nem legitim, ám forradalmi módon; Batthyányt a császár nevezte ki...), s a Parlamentben működtette többpárti kormányait, innen (rendszerint a rádió-stúdióból) hirdette meg a többpárt-rendszer bevezetését, a Varsói Szerződésből való kilépésünket, az ország semlegességét, a megszállók kivonulásáért a tárgyalások megindulását.

Magyarországnak két (valóban!) felelős miniszterelnöke volt: gr. Batthány Lajos és Nagy Imre - mindketten forradalmat, szabadságharcot vezettek, mindketten koncepciós per áldozataként az elnyomó hatalom által végeztettek ki, mindkettejüket végül újratemették, mindkettejüknek emléket állított a hálás utókor a Batthyány-téren és a Vértanúk terén, ők mindketten nemzeti ünnepeink miniszterelnökei, tehát - MINDKÉT MÁRTÍR MINISZTERELNÖKÜNKET EGYFORMA TISZTELET ILLETI!

A Nagy Imre szobor „helyén hagyása” némi konszenzust teremthetett volna az országban, de nem így lett, a hatalom jellege, eszményei és módszerei miatt. SZÉP lett volna szegény Nagy Imre testét, szellemét ÉS SZOBRÁT végre békében hagyni - különösen az 1989-es „nagy temetés” közelgő (2019-es) 30. évfordulóján.

Csak hogy tudjuk!

1956. október 22. A magyar egyetemisták (MEFESZ) 16 pontja - és a 3. pont: „A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével. A sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le!”

1956-ban az egyetemisták követelték vissza a kommunista Nagy Imrét a hatalomba! Október 23-án a többszázezres tömeg 'választotta' ISMÉT miniszterelnökének a kommunista politikust, akit NEM azonosítottak a Rákosi korszak bűnös vezetőivel.

MIÉRT?
Ez csak a mai kormányzati bullshit történelemátírás miatt érthetetlen... Az adott korban pontosan tudták az emberek, hogy a kommunista Nagy Imre 1953-55 között, első miniszterelnöksége alatt mindent elkövetett a szabad, igazságos, értelmes emberi élet megvalósításáért Magyarországon, s mert nem volt hajlandó megváltoztatni a hozott új törvényeket, a saját lelkiismeretén és hitén alapuló politikáját - Rákosiék és a megszállók 1955 elején kitették a szűrét mindenhonnan, leváltották, ÁVH által megfigyelt, őrzött, beteg nyugdíjasként élt budapesti otthonában, szinte házi-őrizetben '56 őszéig... amíg a magyar emberek (ismerve múltját!! és pontosan azért!) újra hívták.

„Elvtársak!” - kezdte beszédét Nagy Imre a Kossuth téren... s valóban, lehurrogták.

DE MI TÖRTÉNT UTÁNA?
A több-százezres tömeg figyelemmel meghallgatta az általa egyetlenként választott embert (néhai politikust, akkor 60 éves, nyugdíjas magánembert) a lehetséges útról - a tömeg figyelt rá, a kommunistára! Elénekelte vele a Himnuszt - és a tömeg HAZAMENT.

A forradalmat azon az éjjelen pár ezer ember indította el, történetesen éppen azok, akik nem hallgattak Nagy Imrére. De az már egy másik történet...

Nagy Imre első miniszterelnöksége (1953-55) a sztalinizmus meghaladásának első reményteli, nagy kísérlete, állomása volt hazánkban, azok az '50-es évek nem egyszínűek - és kommunista ember is tehetett és tett is hasznosat, jót, tisztességeset, emberségeset. Nem hiába hallgatnak minderről a kormányzat történelemhamisítói! A forradalmárok, az utcai srácok között (sőt, a lakosságban is!) nem egy kommunista volt - aki mást mond, hazudik.