A közelmúltban megírtam, hogy elveszett egy barátom. Nem igazán, hiszen köszöni él, nap mint nap beszélgetünk, csak a hivatalos nyilvántartásban nem volt meg átmenetileg.

Akkor megígértem, beszámolok a folytatásról.

2015. január 27.
A kész személyi igazolvány már napok óta kézben. A gyámügyi tárgyaláson csak az előző cikkben említett asszonyt mindenáron gyámság alatt tartani kívánó peres fél és tanuja ledöbbent arcából látszik: nem számítottak arra, hogy barátom személyi igazolványát elfogadja a bíróság mikor igazolja magát.

Mivel elég részletes tájékoztatást kaptam az esetről, érdekesnek tartom az ügyben, hogy a mostani gyám semmiképp nem akar elszámolni az ifjú asszonnyal az utóbbi bankszámláján lévő, eddig a gondnok által kezelt pénzzel. A gondnok ilyetén elképzelését a helyi gyámügyesek igen határozottan támogatták.

Az egyik támogatási forma: egy a helyi gyámügyes által meghatározott bankban kívántak gyámszámlát nyittatni az asszonynak, ahova a mostani számlájáról úgy megy át a pénz, hogy nem is tudja, milyen összeg volt ott, mennyi az eredeti betét, milyen összegekkel nőtt, mikor mennyivel csökkent. (Jelzem itt is, mint az előző cikkben: a hölgyet azzal az indokkal akarták gyámság alatt tartani: pénztárosként nem ért a pénzhez. - A bíróság megállapította, ez nem áll fenn.)

Nem merülne fel bennem gyanú, hogy itt valami erős suskus van, ha a barátom nem tűnt volna el a múltkorjában. De így valahogy még az is a fejembe ötlött: hátha nemcsak pénze van az ifjú asszonynak, hanem házat, földet is örökölt, amit elmutyiztak a feje fölül.

Igen, jól gondolod. Ahányszor ilyen eszembe jut elmondom a barátomnak, ő meg elmondja az ifjú asszony ügyvédjének. Aki megfelelő módon tájékoztatja a bíróságot a felmerülő kérdésekről.

A tárgyalás hibátlanul lezajlott. Csak egy orvosi felülvizsgálat van hátra a döntés előtt.

2015. január 28.
A barátom kapott egy idézést a szomszéd megyéből, ahol a személyi igazolványát elkészítették. Tájékoztatták arról, hogy a belépési adatok alapján lakóhelye gyámügyesei törölték a személyi igazolványait a nyilvántartásból, sőt születési dátumát is meghamisították. Ennek okán az esetben hivatalból nyomozás indult, mely - a barátom által megemlített per okán - kitér a gyámügyesek perrel kapcsolatos érintettségére is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.