Volt egy gazdag ember, és annak volt egy rakat gyereke. Mikor közeledni érezte már a halálát, mert erőst elzsírosodott a szíve a sok honfibútól meg nemzetféltéstől, összehívta őket.
Szórta két kézzel közöttük a kastélyokat, földeket, koncessziókat, mert hát igen szerette őket, majdnem mint önmagát. De azok is szerették ám őt!
- Én már úgy szeretem édesapámat, mint a potya tizenegyest! - mondta az egyszem fia.
- Na, ez már aztán szép dolog - válaszolta a gazdag ember örvendezve, hogy ilyen derék fia van. Adott is neki egy focicsapatot, még a VB-döntőre is elvitte, egész világ lássa, hogy szereti őt a fia.
Jött a legnagyobbik lánya, aki messze, tornyos idegenben tanulta ki a tepertősütés meg a hurkaabálás furfangjait, hogy meglegyen neki a betevő falatja. - Én már úgy szeretem édesapámat, hogy egész osztálykirándulást szervezek hozzája!
És úgy is lett. Jöttek a messzi, tornyos idegenből a mindenféle válogatott vitézlegények és vitézleányok, hercig hercegek és örökös örökösök, akik mind a topkategóriás vendéglátásban és az haute cuisine-ben vélték a fényes jövőjüket megtalálni. Megnézték a gazdag embert elölről, meglapogatták hátulról; szotyolával etetgették, cukros szalonnával kényeztették. Tetszett nekik nagyon, s ők is tetszettek a gazdag embernek, mert szerette nagyon maga körül a szép gazdag gyerekeket.
Egész felfútta magát nagy örömében. Addig fútta, s hozzá addig majszolta a cubákos kacsavelőt mángorolt pájslival, hogy a végin - pukkk!!! szlottty!!! placcss!!! - megpukkadt belé.
- Na szép! - gondolta a legnagyobbik lánya, aki kicsit becsapottnak érezte magát. - Apci lefröcskölte a fodros bélzsírjával a barátaimat, azt' engemet meg itt árván hagyott, kalap-kabát-fakereszt. Most már állhatok a saját lábamra.
Még szerencse, hogy van egy kis jachtkikötőm, traktorocskám, férjecském, a férjecskémnek néhányacska milliárdos szerződése, meg különben is sógor-koma-kuzin itt az egész nyüves maffia. Mert máshogy még a végén mehetnék az erdőbe fát lopni.
Vagy várjunk csak...! - s azzal még elment az erdőbe is fát lopni.
Ilyen talpraesett leány volt.
Szórta két kézzel közöttük a kastélyokat, földeket, koncessziókat, mert hát igen szerette őket, majdnem mint önmagát. De azok is szerették ám őt!
- Én már úgy szeretem édesapámat, mint a potya tizenegyest! - mondta az egyszem fia.
- Na, ez már aztán szép dolog - válaszolta a gazdag ember örvendezve, hogy ilyen derék fia van. Adott is neki egy focicsapatot, még a VB-döntőre is elvitte, egész világ lássa, hogy szereti őt a fia.
Jött a legnagyobbik lánya, aki messze, tornyos idegenben tanulta ki a tepertősütés meg a hurkaabálás furfangjait, hogy meglegyen neki a betevő falatja. - Én már úgy szeretem édesapámat, hogy egész osztálykirándulást szervezek hozzája!
És úgy is lett. Jöttek a messzi, tornyos idegenből a mindenféle válogatott vitézlegények és vitézleányok, hercig hercegek és örökös örökösök, akik mind a topkategóriás vendéglátásban és az haute cuisine-ben vélték a fényes jövőjüket megtalálni. Megnézték a gazdag embert elölről, meglapogatták hátulról; szotyolával etetgették, cukros szalonnával kényeztették. Tetszett nekik nagyon, s ők is tetszettek a gazdag embernek, mert szerette nagyon maga körül a szép gazdag gyerekeket.
Egész felfútta magát nagy örömében. Addig fútta, s hozzá addig majszolta a cubákos kacsavelőt mángorolt pájslival, hogy a végin - pukkk!!! szlottty!!! placcss!!! - megpukkadt belé.
Még szerencse, hogy van egy kis jachtkikötőm, traktorocskám, férjecském, a férjecskémnek néhányacska milliárdos szerződése, meg különben is sógor-koma-kuzin itt az egész nyüves maffia. Mert máshogy még a végén mehetnék az erdőbe fát lopni.
Vagy várjunk csak...! - s azzal még elment az erdőbe is fát lopni.
Ilyen talpraesett leány volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderáltak, jóváhagyás után lesznek láthatóak.